Remek hangulat, hatalmas érdeklődés jellemezte a hét végén megrendezett Bikfalvi Őszi Közművelődési Napokat. Kerezsi János, a Bikmakk Kulturális Egyesület vezetője a Háromszéknek elmondta: a rendezvény azt bizonyítja, hogy a kis falvakban is igény van kultúrára.
A három nap programjai egyébként minden korosztályt megcéloztak, hiszen gyermekrajz-kiállítást, fotó- és Kodály Zoltán-poszterkiállítást lehetett megtekinteni, és koncertek tették színesebbé a rendezvényt. A gyermekrajzpályázatra több mint hatszáz alkotás érkezett be, ezek közül mintegy kétszázat állítottak ki. Emellett Rab Zoltán mikós diák fotókiállítását is megtekinthették az érdeklődök. Telt ház volt a Plugor Sándor Művészeti Líceum szerenádzenekara, valamint a Snaps Vocal Band együttes koncertje alatt is. A vasárnapi istentisztelet után zongora-fuvola duót adott elő Bokor Zsuzsa és Császár Katalin.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.