Január 23–29., SheffieldMűkorcsolya Európa-bajnokság

Az első úgymond Európa-bajnokságra (azért úgymond, mert még nem hivatalos) százhúsz évvel ezelőtt, 1891. január 23–24-én került sor Hamburgban, a másodikra (szintén nem hivatalos) 1892. január 24-én Bécsben, s ezen a magyar Földváry Tibor a második helyen végzett. Két jól sikerült próba után 1893. január 21–22-én már hivatalos rendezvényként kezelték a berlini Európa-bajnokságot, attól eltekintve, hogy eredményeit később megsemmisítette a szövetség. 1994. január 28-án következett a második hivatalos kontinensviadal, melyen újra dobogóra állhatott (annak harmadik fokára) Földváry Tibor, akit aztán a soron következő Európa-bajnokságon bajnokként ünnepelhetett az öreg kontinens.
Földváry nyitotta meg tehát a műkorcsolya Európa-bajnoki érmeseinek sorát, aztán mindjárt Szende Andor követte egy ezüstéremmel. Ahogy teltek-múltak az évek, s pörögtek az események, újabb és újabb érmesek sorakoztak fel, köztük világbajnoki – hiszen 1896-tól már műkorcsolya-világbajnokságokat is szerveztek – érmesek is, mint Kromberger Lili, aki alig 16 évesen szerezte első érmét (bronz), majd aztán következett az aranysorozat is, mely sorozat négy aranyérmet foglal magában. Krombergertől Méray Horváth Erika vette át a stafétabotot a három aranyérmével. Túl az egyéni számokon párosban is csillogtak a magyarok, az 1930-as és az 1931-es Európa-bajnokságon például kettős magyar győzelem született: 1. Orgonista Olga, Szalay Sándor, 2. Rotter Emília, Szollás László, 1934-ben aztán a Rotter–Szollás páros állt fel a dobogó tetejére... És tartott még a magyar lendület, hiszen Király Ede egyéniben, majd Kékessy Andreával párosban is remekelt, s így készítette elő a Nagy testvérpár – Mariann és László – sikersorozatát. De találunk magyart a szomszédos országok érmesei között is, lásd a budapesti születésű, de Csehszlovákia színeiben versenyző Divin Károly vagy az osztrák színekben korcsolyázó Plank Szabó Hermina példáját... És akkor programba került a jégtánc, hogy szebb, élvezetesebb legyen a műsor. Az lett, és számunkra még érdekesebb, hiszen itt is tudták bizonyítani sportolóink, hogy otthon vannak, a Regőczy Krisztina–Sallay András kettős minden világversenyen tudott érmet – és mindenféle érmet – szerezni.
Igaz, korcsolyázóink nem voltak olyan ajándékozó típusúak, mint a tornászok, hogy nevüket adják egy-egy általuk kitalált gyakorlathoz vagy elemhez, mint Magyar Zoltán tette lólengésben (lásd a magyar vándort...), s mint nagynevű versenytársaik – Ulrich Salchow vagy Werner Rittberger – tették, de tagadhatatlan tény, hogy nemcsak a már említett versenyszabály megalkotásában, hanem a sportág tökéletesítésében, csiszolásában elismerésre méltó érdemeket szereztek. Még akkor is, ha menet közben a feltörő új hullámok – Skandinávia, a Szovjetunió vagy éppen Észak-Amerika irányából – igyekeztek elmosni, a feledés homályába szorítani a múltat. Három új hullámot említettem, de megtoldhatom még eggyel, mely kínai–japán együttműködéssel Távol-Keletről érkezik nagy erővel. Sheffieldet ezúttal elkerüli, de jön majd a világbajnokság, s ott igazolja rettenetes erejét.
Mától tehát kövessük figyelemmel a csillogó jég és a korcsolyák meséjét. Csodálatosan szép lesz. S hogy jobban ráhangolódjunk, hadd ismertessük a címvédőket: férfiak: Florent Amodi (Fran­ciaország), nők: Sarah Meier (Svájc), páros: Aliona Sevchenko, Robin Szolkowy (Németország), jégtánc: Nathalie Pechalat, Fabian Bourzat (Franciaország). Jó szórakozást, jó szurkolást!(áros)