Mintegy harmincan vettek részt szombat délután három órakor azon az országos tiltakozásokkal szolidarizáló, engedélyezett sepsiszentgyörgyi tüntetésen, amelyet a Facebook közösségi portálon kezdeményezett két sepsiszentgyörgyi fiatalember, Décsei István és Pozsony János Csaba.
Jóléti államot!, Felelős kormányt!, Civil hang! – ilyen feliratokkal ellátott táblákat emeltek a magasba a prefektúra előtt gyülekező fiatalok, akikhez csatlakozott néhány román liberális ifjú, de idősebbek is beálltak a tömegbe. Skandálások nem voltak, furulyaszóval, síppal, füttyel tiltakoztak a csípős, hideg szélben a tüntetők.
Az egyik résztvevő, Csernátoni Loránd, a Lármafa Egyesület képviselője felirat nélküli fehér táblát emelt a magasba. Mint a Háromszéknek elmondta, jól tudják, ha ez a kormány menne is, jönne egy másik, amelyik ugyanolyan, ezért ő elsősorban a társadalmat mindinkább uraló erkölcsi válság ellen tiltakozik. Szerinte fontos lenne, hogy a civilek hangja végre erősebb legyen, mint a politikusoké – ehhez pedig mentalitásváltásra van szükség, s úgy érzékelik, most mintha megmozdulna valami.
Décsei István, a megmozdulás egyik kezdeményezője lapunk kérdésére hangsúlyozta: a civil társadalom érdekeit képviselik, megmutatják, hogy lehet tiltakozást szervezni valamely párt beavatkozása nélkül is. Nem tetszik, ami most van, s minthogy mindenkinek jogában elpanaszolni problémáit, hát ezért kezdeményezték az akciót Facebookon, engedélyt is szerezve a városházától. "Mit tegyünk? Üljünk otthon, és nézzük a tévét? Mi is részei vagyunk a társadalomnak" – fejtette ki a szolidaritási tüntetés okait. Ez volt az első ilyen jellegű próbálkozásuk, mint fogalmazott, reményeiken felüli a részvétel, hiszen arra számítottak, hogy csak négyen lesznek. A Felelős kormányt! feliratú tábla kapcsán elmondta: az inkább felszólítás, szeretnék, ha a nép által megválasztott politikusok valóban választóik szavát vinnék tovább, jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a civil nép csak akkor fontos a politikum számára, amikor választások következnek, utána megszakad mindenféle kapcsolat.
A békés megmozdulás – mely az előző napokhoz képest jóval diszkrétebb csendőri jelenlét mellett zajlott – délután négy órakor véget ért, semmiféle rendbontás nem történt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.