Közel százan gyűltek össze szombat délután Kovásznán a központi parkban az MPP által szervezett, magyar kormányt támogató szimpátiatüntetésre. Az eseményt csak távolabbról figyelte néhány zsandár, rendbontás azonban nem történt.
Ferencz Botond helyi MPP-elnök állt elsőként a mikrofon elé. "A mai Európát középszerű, bábként tevékenykedő, esetenként korrupt bürokraták irányítják. Céljuk a függőség és kiszolgáltatottság fenntartása egyén, család, nemzet és állam szintjén" – hangoztatta. A magyar himnusz eléneklése után Fülöp Csaba orbaiszéki MPP-elöljáró szólt, majd Balogh Zoltán református lelkész mondott imát. "’56 után 56 évvel sem tudjuk, mit készített népe számára Atyánk" – foglalta bele. Kovács Gábor esperes Széchenyi szavaira építette beszédét: ne bántsd a magyart!
A tüntetés végén Ferencz Botondtól azt kérdeztük, kezdeményeznek-e tüntetést a román kormány ellen is. "A mai szent dolgot nem akartuk semmi mással szennyezni, de megtörténhet, hogy a román kormány ellen is kivonulunk" – mondta. A tiltakozáson megjelentek kis számára utalva elmondta: fájlalja, hogy épp azok nem voltak itt, akik magyar állampolgárságot kértek, vagy már le is tették az esküt. Kovács Gábor is szólt a távol maradottakról: "ennyien vagyunk, de nem baj, mi együtt vagyunk".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.