Népes közönség, szülők, nagyszülők, testvérek, más családtagok és jó barátok nézték végig azt az egyórás művészi műsort, melyet a nagykorúsítási ünnepségre szerveztek.
Húsz fiatal érte el a nagykorúvá válás pillanatát a községben. A fiatalokat Bölöni Dávid polgármester köszöntötte. "Segítőiteknek, szüleiteknek, falustársaitoknak, barátaitoknak, a rokonoknak kell megköszönjétek, hogy a felívelő pályán idáig juttatok. Mi, a középkorúak, a fehér hajúak, rátok számítunk, de ti sem lehettek sikeresek az idősebb és érettebb emberöltők tanácsai, baráti kéznyújtásai nélkül. Felelni felnőttként tetteitekért, nagy-nagy akarattal belépni a felnőttek sokszínű és sokarcú világába nem könnyű, de szép és nemes feladat. Segítsen titeket ebben az Úr, saját akaratotok, törekvésvágyatok és mi innenfelől" – adta át biztató szavakkal a polgármester az alkalomra készült emléklapokat. A fiatalokhoz szólt Mikola Edit egykori osztályfőnökük, áldását adta az ifjakra Bíró Nándor-Alfonz helybeli plébános. A nagykorúsítottak reggelig tartó hagyományos táncmulatságát az ifjak keringője nyitotta meg.(kisgyörgy)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.