Leleményesen irányították néhány pillanatra Erdély figyelmét Erdőfülére helybeli fiatalok: másfél órát alig meghaladó munkával hétfőn délután 4,5 méteres hóembert építettek a kultúrházzal szemben.
Szőcs Szilárd, az erdofule.ro egyik munkatársa elmondta, az ötletet társuk, Varga Levente vetette fel, majd a helyi iskolások egy része is csatlakozott a kezdeményezéshez. Közel százméteres körzetből mintegy két tonna hó felhasználásával készült el a nem mindennapi mű. "Nem is reméltük, hogy ilyen visszhangja lesz hóemberünknek, amikor készítéséről néhány fényképet feltettük a Facebookra. Onnan percek alatt átvette a transindex.ro, az erdely.ma és a szekelyhon.ro, és számtalan helyről kaptunk kedvező visszajelzést. A biztatások jólesnek, s ígérjük, jövő esztendőben nagyobbat készítünk – ha lesz hó. Ha nem lesz, hát rendelünk!" – nyilatkozta Szőcs Szilárd.(hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.