A Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében Ugron Zsolnának, a nagy sikerű Úrilányok Erdélyben című könyv szerzőjének felolvasóestjét tartották szerda este a brüsszeli Balassi Intézetben.
A beszélgetéssel egybekötött eseményen az írónőt Molnár-Bánffy Kata, a Ladies First Consulting kommunikációs tanácsadó cég vezetője kérdezte családról, hagyományokról, Erdélyről, gasztronómiáról és új könyvéről, a Meskó Zsolttal közösen írt, Szerelemféltők című levélregényről. A székely arisztokrata származású, kolozsvári születésű Ugron Zsolna a jogi diploma megszerzése után Magyarországon évekig dolgozott televíziós újságíróként, majd visszaköltözött szülőföldjére. Jelenleg férjével és két gyermekével Zabolán él, a román államtól visszaperelt ősi Mikes-birtokon. A brüsszeli beszélgetésen egyebek között elmondta, hogy mindkét említett könyve elsősorban az útkeresésről szól. Azt is elárulta, hogy tervei szerint következő regényként krimit fog írni. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.