Megemlékezés a haláltáborban
Auschwitzban a holokauszt áldozatainak nemzetközi napja alkalmából emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól és a náci haláltábor felszabadításának 67. évfordulójáról.
A szertartáson a hivatalos vendégek közt több mint harminc volt auschwitzi fogoly is részt vett. Először mutatták be nyilvánosan az egyik gázkamra ajtaját. A "halálkapu" a birkenaui gázkamrákat jelképezte, melyekben hetven éve kezdődött a foglyok megsemmisítése. Ezen a fából készült, masszív bejárati ajtón mentek be családok tízezrei meztelenül, megalázva, rémülten, és senki sem jutott már ki rajta – mondta Piotr M. A. Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója. A második világháború alatt a nácik több mint egymillió embert öltek meg Auschwitz-Birkenauban. Az áldozatok jelentős része lengyelországi zsidó volt, de Európa németek által megszállt országainak lakói közül is sokan haltak meg a koncentrációs táborban, a meggyilkoltak több mint harmada magyar volt.
Arany-kiállítás Debrecenben
Arany János személyes tárgyait mutatja be a debreceni Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban tegnap megnyílt, "...mikor bekukkant Debrecenbe..." című emlékkiállítás, amelyen az érdeklődők a költő íróasztala, tintatartója, írómappája, kalapja és levelei mellett azt a fotelt is láthatják, amelyben meghalt. Dánielisz Endre nagyszalontai helytörténész szenvedélyes hangú előadásban mutatta be a kiállításnak a szalontai Arany Emlékmúzeumból érkezett darabjait.
Magyarországról tájékozódtak
Az európai uniós tagországok külügyminiszterei tegnapi ülésükön a Benelux államok kérésére tájékozódtak a magyarországi fejleményekről. Az Európai Bizottságot (EB) képviselő Maros Sefcovic alelnök ismertette a nemzeti bankkal, a bírák nyugdíjazásával, valamint az adatvédelmi biztosi hivatallal kapcsolatos kötelezettségszegési eljárásokról múlt héten született uniós döntéseket, és tájékoztatta a minisztereket Orbán Viktor kormányfő és José Manuel Durao Barroso EB-elnök hét eleji találkozójáról is. Martonyi János külügyminiszter leszögezte: a kormány célja, hogy a Magyarország ellen múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak. Megerősítette, hogy a Magyarországgal kapcsolatos aggályokról bárkivel, bármikor, bármilyen szinten készek párbeszédet folytatni. Úgy vélte, a tagországok kormányait képviselő tanácsban a mostani tájékoztatást követően le is kellene zárni a vitát.
A kelet-európai átmenetről
Orbán Viktor a kelet-európai átmenet tapasztalatairól tartott előadást Bejrútban a Demokratikus Centrumpártok Internacionáléja (korábbi nevén Kereszténydemokrata Internacionálé) tegnapi, az arab világ változásairól szóló konferenciáján. A miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországon a posztkommunista korszak lezárásához húsz év kellett, míg például Csehországban elég volt ehhez hat is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.