Négy másik erdélyi hivatásos táncegyüttessel együtt a Magyar Táncművészek Szövetségének tagjává vált a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. Ennek előnyei nyilvánvalóak, csupán az a kérdés, az egyre apadó tánckar milyen súllyal tud részt venni az összmagyar táncművészet életében.
A Magyar Táncművészek Szövetsége érdekvédelmi szervezet, amely tömöríti a tánc- és mozgásművészettel foglalkozó hivatásos társulatokat. Lapunk kérdésére Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója elmondta, nem tud arról, hogy a szövetségnek lennének képzéssel kapcsolatos feladatai, amiről azért érdeklődtünk, mert köztudott, hogy az erdélyi együttesek néptáncosainak itthon nincs lehetőségük a képzésre, a legalacsonyabb fizetési kategóriába sorolják őket, ezért sokan elmennek más megélhetési lehetőséget keresni. Így van ez a Háromszéknél is, tavaly három táncos hagyta ott az együttest, azelőtt még néhányan. Az eredetileg tizenkét pár táncosra felépített intézmény jelenlegi negyvenhárom alkalmazottjából csupán hat fiú és nyolc lány képezi a tánckart, a műsorok java részében külsősökkel is dolgoznak.
Deák Gyula elmondta, az a költségvetés, amit a megyei tanács idénre szándékszik megadni az együttesnek, úgy tűnik, elegendő lesz az intézmény működésére, de szerinte "ahol nem tudnak a fenntartók sem lépni, és ami a legnagyobb gondot okozza az intézménynek, az a fizetések kérdése, mert lassan hiába lesz infrastruktúra, hiába lesz pénz a műsorok előállításához, ha nem lesz táncos, mert az emberek elmennek". A megígért székház dolgában is kérdőjelek merülnek fel, mert ha a színház udvarán épülő stúdiótermet nem a Háromszék Táncegyüttes adminisztrálja, csupán használhatja, akkor ez nem jelenti székházgondjaik megoldását – véli az együttes igazgatója.
Furcsa helyzetben van tehát az együttes, egyrészt a Magyar Táncművészek Szövetsége tagjaként talán nagyobb eséllyel kap meghívást, hogy előadást tartson a budai várban működő Nemzeti Táncszínházban, valamint javasolhat jelöltet a magyar kormány által odaítélt szakmai díjakra, másrészt itthon továbbra is olyan gondokkal küzd, ami nem méltó hivatásos társulathoz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.