Kosárlabda, A-osztályA harmadik elmaradt meccs

2012. január 30., hétfő, Sport

Akárcsak a korábbi két fordulóban, a sepsiszentgyörgyi BBall 6 Sepsi BC a hét végén sem lépett pályára. Együttesünk anyagi gondok miatt nem tudott elutazni Alexandriára, a szakszövetség hivatalos internetes portálján pedig a találkozó elhalasztottként szerepel...

Vajon meddig lehet ezt így húzni? De lássuk, mi történt a 18. forduló lejátszott mérkőzésein: a Rapid otthonában nyert a Târgovişte, az Aradi ICIM és Szatmárnémeti közötti rangadó az előbbi győzelmével ért véget, Brassó hazai pályán verte meg a vendég Kolozsvárt, a Nagyváradon vendégeskedő Sportul Studen­ţesc 24 pontos sikert ért el, Craiova simán diadalmaskodott Temesvár ellen, Gyulafehérvár pedig magabiztosan győzött Marosvásárhellyel szemben. A Bukaresti Olimpia és a Jászvásári Poli közötti találkozót február 8-án rendezik meg. Az eredmények: Rapid–Târgovişte 40–82, Arad–Szatmár 66–47, Brassó–Kolozsvár 69–55, Nagyvárad–Sportul 75–99, Craiova–Temesvár 78–68, Gyulafehérvár–Maros­vásárhely 69–54. Már nincs veretlen csapata a bajnokságnak, hiszen az elmúlt hét folyamán bepótolták a 17. fordulóból elmaradt Târgovişte–Aradi ICIM mérkőzést, amit 55–53-ra a Maros-partiak nyertek meg. Az élmezőny: 1. Târgovişte (17 győzelem/1 vereség) 35 pont, 2. Gyulafehérvár (15/3) 33 p., 3. Marosvásárhely (14/4) 32 p., 4. Aradi ICIM (14/3) 31 p., 5. Alexandria (14/3) 31 p... 16. BBall 6 Sepsi BC (0/15) 15 p.


Visszalépés előtt a BBall 6 Sepsi BC
Az elmúlt hetekben egyre nőtt a bizonytalanság a megyeszékhelyi A-osztályos együttesünk, a BBall 6 Sepsi BC háza táján, hiszen rendre elmaradtak csapatunk mérkőzései, és sokan tették fel azt a kérdést, hogy mi a helyzet a zöld-fehér mezes alakulattal. És jogosan kérdezték ezt a kosárlabda-kedvelő sepsiszentgyörgyiek, hiszen a mindannyiunk által közkedvelt és mélyrepülésben lévő alakulat komoly válság előtt állt és áll. Szombaton a gárda játékos-elnökét, Vass Ildikót kerestük meg, aki az U14-es csapat hét végi meccse után a következőket nyilatkozta újságunknak:
– A hét végén a harmadik mérkőzésünket is elnapolták, ám én meg vagyok győződve, hogy ez volt az utolsó, és több halasztás már nem lehetséges. Ezenkívül arról is meg vagyok győződve, hogy heten – én és hat ifjúsági játékos – nem tudjuk befejezni az A-osztályos bajnokságot. Sajnos, az élvonalban már nem fogunk játszani, viszont a kosárlabda folytatódik a városban. Most csak a B-osztály maradt, hiszen a megyei tanácstól nem kaptunk pénzt erre a szezonra, mivel nem tudtuk elintézni a szükséges dolgokat, és nulla lejből nem lehet eredményt felmutatni. A városi önkormányzat egy levélben biztosított arról, hogy továbbra is támogatná a csapatot. Ez nagyon jó és pozitív dolog, s örülünk neki. Mivel lejárt az átigazolási időszak is, az A-osztályban már nem tudunk menni tovább, mert nincs, akivel. Én átigazoltam a B-osztályos csapathoz, hogy segítsek az együttesen, és így már nem látok visszautat. Mint korábban említettem, a szentgyörgyi helyi tanács tovább szeretne támogatni minket, a hét folyamán lesz egy beszélgetésünk, és bízom abban, hogy megtaláljuk a közös nevezőt. Ha jól megnézzük, akkor a B-ben ugyanazt a csapatot, ugyanazokat a játékosokat kellene támogatni, mint az A-osztályban. Az a kérdés, hogy érdemesebb egy gyenge csapattal kiesni az élvonalból, vagy a B-osztályban kihasználni esélyeinket, hogy újra feljussunk az A-ba. Ilyen körülmények között én az utóbbi variánst látom jobbnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2012-01-30: Sport - :

Újabb küzdelemsorozat (Kosárlabda, ifjúságiak)

Februárban a Kovásznai Sicul Basket Sportegyesület szervezésében és a megyei ifjúsági és sportigazgatóság támogatásával rajtol a már hagyományossá vált háromszéki minikosárlabda-bajnokság – tudtuk meg Lénárt Adolftól, a küzdelemsorozat ötletgazdájától.
2012-01-30: Sport - Tibodi Ferenc:

Folytatódik a küzdelem (Kosárlabda, B-osztály)

A hét végén folytatódik a B-osztályos küzdelemsorozat, s a céhes városbéli KSE hazai pályán, a sepsiszentgyörgyi BBall 6 és a Vabova idegenben kezdi meg a visszavágókat. Akkor lássuk csapataink programját: