A tüntetők diadala

A megmozdulásoknak azonban nincs vége: több százan követelték a hét végén is az államfő és a kormány távozását, s ha ez számszerűen talán nem is túl jelentős tömeg, a több mint két hete tartó tiltakozáshullám eddig elért eredményei tükrében korántsem elhanyagolható.
Nem csupán arról van szó, hogy az egészségügyi törvényt visszavonták, Raed Arafatot visszahelyezték tisztségébe, a tüntetőket ócsároló külügyminisztert feláldozták, és a választások összevonását törvénytelennek ítélték. Újabban még az előrehozott parlamenti voksolás lehetőségéről is egyre több szó esik, a hét végén például – némileg váratlanul – az RMDSZ több vezető politikusa, Markó Béla és Borbély László vetette fel a témát, hangsúlyozva: a szövetségen belül jövő héten döntenek az ellenzék által javasolt megoldás időszerűségéről. A szövetség részéről ez valószínűleg taktikai húzás – polgármestereik "hátán" könnyebb lenne bejutniuk a parlamentbe, ráadásul az ellenzéki pártok, a szociáldemokraták és a liberálisok irányába is nyitnának, amelyek az elmúlt hónapokban többször leszögezték: hatalomra kerülésük esetén nem hajlandóak bevenni az RMDSZ-t a kormányba –, de Borbély László politikai alelnök tegnapi nyilatkozatában az utcai nyomásra is utalt, szerinte így lehetne csillapítani a kedélyeket.
Új politikai helyzetet teremtettek tehát a követeléseiket tizenhét napja következetesen és rendületlenül skandálók – és ez vitathatatlan előrelépés. Persze, nem sikerült bér- vagy nyugdíjemelést kiharcolniuk, nem mondott le sem az államfő, sem a miniszterelnök, nem teljesült a résztvevők megannyi más kívánsága – de az évek óta kiábrándult, közönybe menekült lakosság bebizonyította: érzékeli, saját bőrén tapasztalja vezetői visszaéléseit, és nem tűri, hogy sokáig semmibe vegyék, bármit elműveljenek velük.
Ez talán a legfontosabb figyelmeztetés, mely jelenlegi és leendő hatalomnak egy­aránt szól, és ez egyben a tüntetők diadala is.