Tegnap este a Gábor Áron Teremben Románia jelenlegi megyéinek gazdasági, kulturális és etnikai alapon történő átcsoportosítási tervéről beszélgettünk. E sorok írója a megfelelő kiigazításokkal elvileg elfogadhatónak tartotta — tartja — Csutak István régiótervezetét, ad 1. mert Székelyföldet nem külön, hanem az ország egésze régiósításának egyik elemeként tárgyalja.
Ha a jelenlegi magyar többségű térségeket kiemeljük az általános, az ország egészét érintő átszervezési keretből, kikerülhetetlen össztüzet zúdíttatunk a tervezett Székelyföld régió ellen. Ad 2.: a jelenlegi megyékre alapozott régióalakítások részben kivédhetik azt, hogy a kistérségek egymás közti csatározásokba fullasszanak minden átszervezési kísérletet, hogy felelevenedjenek a régi történelmi, kulturális és etnikai indíttatású sérelmek.
A tervezett Székelyföld régiót úgy kellene átszabni, hogy az etnikai arányok megváltoztatása végett hozzácsapott térségeket a szomszédos régiók vezetésének és lakosságának egyetértésével le lehessen választani. Bodzamezeje Brassó természetes vonzásköréhez tartozik, ott is lenne a helye. Maros megyében Segesvárral és ennek térségével hasonló a helyzet, s Maroshévíz sem szerves része a Gyergyói-medencének. Alig hihető, hogy ezeknek a térségeknek a román lakossága — csupán azért, hogy Székelyföld etnikai összetételét tovább bontsa — lemondana természetes érdekeiről. Van egy harmadik problémagubanc is: ugyancsak az érdekeltek egyetértésével vissza kell Székelyföldhöz csatolni azokat a településeket és területeket, amelyeket a keleti peremvidéken csíptek le (Gyimes völgye, Tatros völgye, Békás, Úz völgye stb.).
Ezek az elképzelések, természetesen, az ideák világába tartoznak, és megvalósíthatatlanok, amennyiben nincs mögöttük egységes lakossági felhajtó erő és képviseleti akarat. A pillanatnyi belpolitikai hangulat, az EU álláspontja sem kedvez az elképzelés kivitelezésének, a jelenlegi magyarországi vezetés kész katasztrófa, és mégis, munkálkodni kell. Ehhez a honi magyar lakosságnak és képviseletének, pártjainak egységesen kellene fellépniük. Mert nem az a lényeg, hogy ki kezdeményezte, hogy ki javasolta, hanem az, hogy mit akarunk. Ha ebben a kérdésben egységes erő és akarat fogható együvé, akkor legyűrhető a nemtelen acsarkodás és egymásra mutogatás.
A Székelyföld régió pedig nem alternatívája, nem pótléka lenne az autonómiának, hanem egy alapvetően fontos lépés ennek megvalósítása felé.
