Évszázados ipartörténet része megyénkben az agyagipar. Bodok, Nagybacon, Torja, Bereck neve már ismert az építészetikerámia-gyártás történetében. Az azonban még a szakember számára is újdonság, hogy olaszországi szaklaboratóriumban végzett szilárdságtani és kémiai elemzés szerint az első hely a bodoki agyagot illeti meg.
– Ki végeztette ezt az elemzést? – kérdeztük Szakács József bodoki cégtulajdonost, aki több mint három évtizede dolgozik ebben az iparágban, és a rendszerváltás előtt vezetője volt a bodoki téglagyárnak.
– A Siceram közismert segesvári agyagipari részvénytársaság készíttette Olaszországban, amelynek termékei – főleg agyagból készült tetőcserépfélék – széles körben ismertek az országban. Ennek eredményeként a gyár a mi bodoki agyagfejtőnkből szállítja nyersanyagát. A kutatófuratok alapján ennek a rétegnek a vastagsága eléri a 45 métert. 0,8 méter vastag talajréteg borítja, s 5–8 méter mélységben található a Vásárpatak egykori teraszának kavicsból és homokból álló rétege. Ez azonban, amilyen arányban távolodunk a patakmedertől, vékonyodik és eltűnik. Az elemzések szerint azért kiváló ez az agyag, mert nem tartalmaz apróbb mészkődarabokat, amelyek nehézséget okoznának a tégla és más építészeti kerámiatermékek feldolgozásánál és kiégetésénél.
A bodoki ipari egység számára ez azért is felette fontos, mert ebben az esztendőben fejlesztésre készülnek: rátérnek a kézi gyártású, hagyományos piros tégla előállítására. Egyre többen keresik, mert igen alkalmas, és jó szigetelő. Mutatós, vakolat nélküli falakat lehet belőle kialakítani.
– Minden évben szükségünk volt fejlesztésekre, gépeket vásároltunk, a nyári idényben fedett szárítószíneket állítottunk be. Az elmúlt esztendőben korszerű melléképületet építtettünk, amelynek a földszintjén téli körülmények között is tudunk termelni. Az emeleti részen irodahelyiség és panzió található.
– Mit gyárt a cég a téli időszakban?
– Különböző betonelemeket mosott kavics, homok és cement keverékéből, természetes színben vagy – rendelésre – színesen.
A betontégla három méretben készül, s épületek, pincék, kerítések és sírgödrök, földi kripták készítésére alkalmas. Most, télvíz idején kevesebb a rendelés, raktárkészletre dolgoznak négy helyi munkással, számuk nyáron ennek háromszorosa. Az aprómunkára női munkaerőt alkalmaznak. Gyártanak zsalutéglákat, amelyek feleslegessé teszik a faanyagból készülő zsalut, a sírokhoz szükséges födlapokat, színes idomköveket és az udvarok kikövezésére alkalmas környezetbarát idomokat, amelyek réseit be lehet füvesíteni. Az iparban igen fontos a folytonosság, a sokéves tapasztalat. Szakács József a tartalékról is gondoskodott: fiának, ifj. Szakács Józsefnek szánta az utód szerepét (képünkön jobbról).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.