Nagyjából így jellemezhető az a néhány száz, fémből gyártott iskolaépület, melyet az oktatási minisztérium rendelésére készítettek 2006–2007-ben, és amelyből Háromszékre is jutott három.
A bölönpataki elemi iskolát fával fűtik, és termeiben a kinti dermesztő hideg ellenére is meleg van, az árammal fűtött oltszemit és bodokit a napokban bezárták, mivel a tantermekben a hőmérő higanyszála nem kúszott fennebb 10–12 Celsius-foknál.
Szerdától kényszervakációznak az oltszemi óvodások, de már kedden sokan hiányoztak az összevont csoportból, mert a hétfői fagyos levegőt tapasztalva, a szülők otthon tartották gyermekeiket. Három napja a kisiskolások sem járnak a templomdomb látványát rondító kék doboziskolába, amely méltatlanul viseli Makkai Sándor református püspök, író nevét. Úgy fújja a szél a bádogfalakat, mintha le akarná seperni az iskolát a dombról, pedig annak állnia kell, mert huszonhat óvodás és harminckilenc I–IV. osztályos tanuló várja, hogy visszatérhessen falai közé. Dimény Éva tanítónő, egységvezető szerint a családok 90 százalékában legalább egyik szülő munkanélküli, ahol mindketten dolgoznak, ott a nagyszülők vigyáznak a gyermekekre a kényszerszünetben, amiről egyelőre nem tudni, hogy meddig tart. A bodoki elemistákat átmenetileg a Henter Károly Általános Iskola főépületébe költöztették, s bár az óvodában is villanyárammal fűtenek, a téglafalak jobban tartják a meleget.
Kovács László, a bodoki iskolai pénzügyi központ igazgatója érdeklődésünkre elmondta, ez a típusú iskolaépület nem megfelelő a mi vidékünkön, a jelenlegihez hasonló hidegben, amikor nappal is mínusz 10 Celsius-fok alatti a hőmérséklet, lehetetlen kifűteni a termeket, nem beszélve a villanyszámláról, ami iskolánként ilyenkor eléri a havi 1300–1400 lejt. Csak az említett két épületet fűtik árammal, a zaláni iskolát, a bodoki óvodát és a központi iskolaépületet fával melegítik, ott nincsenek ilyen gondok; a nagyobb diákok iskolabuszos szállításában sincs fennakadás, tűrhetően megélnek a fejkvóta alapon kiszámított költségvetésből és annak kiegészítéséből, de ilyen mértékű villanyszámlákra nem számítottak – vázolta a helyzetet az igazgató.
A megyei tanfelügyelőség beruházási osztályától megtudtuk, amikor ezek az iskolák épültek, a szigetelés alapját képező hőszámítást az országos átlaghőmérséklethez igazították, lehet ez is oka annak, hogy nehezen fűthetőek, ugyanakkor árammal melegíteni ugyanolyan drága, mint gázzal, a fa sokkal olcsóbb lenne. A két, 100 000 euró értékű doboziskolát 2006 szeptemberében avatták nagy csinnadrattával, és a bodoki önkormányzat több mint 100 ezer lejes önrészével.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.