Amíg a hideg tart, nyugodtan aludhatnak azok is, akik esetleg megkéstek a gáz- és villanyszámlák kifizetésével: egyik szolgáltató sem készül elzárni a csapokat ilyen fagyban.
A türelmi időszak csak néhány hétig tart, és ezalatt a büntetőkamatokat felszámolják, de most senkit sem hagynak fűtés nélkül – tudtuk meg. A fogyasztás ugyan tíz-húsz százalékkal is megugrott az elmúlt héten, az előző években azonban stabilizálódott a befizetési rendszer, legalábbis vidékünkön elég ritkán fordul elő, hogy a szerződés felbontásáig növekedjék az adósság, az első határidő lejárta után kiküldött értesítéseknek általában van foganatjuk. A megyei áramszolgáltató vezetője, Józsa Csaba szerint amúgy megyénk országszinten az egyetlen, ahol idén nem volt számottetvő áramkiesés, a nagy hóviharok idején is mindössze három, alig egyórás üzemzavar történt. Szerinte ez annak tulajdonítható, hogy az eddig legproblémásabbnak bizonyult helyeken minőségi munkát sikerült végezni a felújítással, illetve karbantartással; jelenleg ezek a munkák szünetelnek, az esetleges sürgősségi beavatkozásokra azonban készenlétben állnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.