Európa egyik legnagyobb tengeri akváriumát nyitják meg Rómában júniusban. Száz halfaj ötezer példánya úszik majd a SeaLife Expo üvegfalai mögött.
Nyolcvanmillió eurós beruházással valósul meg az egymillió liter vízzel teli harminc óriásmedence, a világ összes tengeréből érkező halakkal – mutatta be a római sajtó Olaszország legnagyobb akváriumát, amely a római EUR külvárosának mesterséges tava alatt kapott helyet. Az EUR városnegyedét Mussolini emelte az 1941–42-ben elmaradt világkiállításra. A SeaLife a 2020-as Olimpiai Játékok vendégül látására pályázó olasz városba kíván vonzani még több turistát. Az akvárium különlegességei a látogatókat fogadó robothalak lesznek, valamint a búvárrégészetnek dedikált szekció. A főváros új látványosságát üdvözlő római sajtó egyedül az akvárium idegenül csengő nevét kifogásolta, azt javasolva, hogy a Földközi-tenger szívében levő akváriumot latinul Mare Nostrumnak kereszteljék el. Olaszország legrégebbi akváriumát 1874 januárjában Nápolyban nyitották meg, a legnagyobb eddig a genovai volt, amely 1997 óta évente 3 millió látogatót vonz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.