Egy év és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Szabó Lászlót adócsalásért és csempészáru tárolásáért, bűntársai ügyében még folyik a törvényszéki eljárás – közölte a korrupcióellenes országos hatóság megyei kirendeltsége tegnap.
Az ügyben a vádiratot a sepsiszentgyörgyi ügyészség állította össze. A vádirat szerint Flavius Bogdan Maxim (a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség altisztje) és Szabó László adócsalásért és csempészáru tárolásáért, Sebastian Gherman ugyanezekért a bűncselekményekért, de súlyosbító körülményként visszaeső bűnösként került az igazságszolgáltatás elé.
2010. október 7-én Szabó cégének brassói egységénél, melyet Gherman felügyelt, 2795 doboz, csempészésből származó cigarettát találtak. A tavaly november 28-i tárgyalás során Szabó beismerte tettét, és kérte, ügyét folytassák le egyszerűsített eljárással. A megyei törvényszék december 13-án mondta ki az ítéletet, melyet Szabó nem fellebbezett meg, így véglegessé vált: egy év és négy hónap felfüggesztett szabadságvesztés három év és négy hónap próbaidővel. A törvényszék úgy rendelkezett, hogy Maxim és Gherman büntetőjogi perét külön folytatja le, ugyanakkor az ügy polgári jogi részét (az állam anyagi veszteségét – szerk. megj.) is külön tárgyalja mindhárom vádlott esetében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.