Nemcsak a közutakon, vasúton sem lehetett tegnap Felső-Háromszékre jutni: a Nemere két helyen is áthatolhatatlan torlaszokat épített a síneken, hétfőn este az utasokat utánuk küldött pótszerelvénnyel, illetve gépkocsikkal szállították el a hóban rekedt vonatokról.
A Regiotrans emberei tegnap estig dolgoztak a Sepsiszentgyörgy–Bereck vonal felszabadításán, és mára két erősebb, szélesebb hóekével ellátott mozdonyt várnak Gyergyóból, Brassóból: ezekkel már remélhetőleg célba tudják juttatni a járatokat – közölte a forgalom biztonságáért és a vontatásért felelős Zsigmond Mihály, aki 22 éve szolgál ezen a szakaszon. Elmondása szerint a Nemere átlag háromévenként tombolja ki magát, és néhány védtelen szakaszon úgyszólván tehetetlenek ellene: Bita és Lemhény közelében ezúttal kétméteres magasságú, 30–40 méteren elnyúló hóhegyeket fújt a sínekre, amit csak a várt nagyobb gépekkel tudnak átvágni. A nyílt mezőn uralkodó időjárást röviden jellemezte: ahhoz képest a városban tavasz van. Egymást sem láttuk a múlt éjjel, mikor a süvöltő viharban, derékig érő hóban áttámogattuk az utasokat – köztük idős embereket is – az értük küldött járművekre – tette hozzá. A Regiotrans járatain sokan ingáznak iskolába, munkába, ezért ma reggelre mindenképpen meg akarják tisztítani a vonalat.
Brassó és Csíkszereda irányába menetrend szerint közlekedik minden vonat, még említésre méltó késést sem jegyeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.