Figyelik a medvéket Háromszéken

2012. február 8., szerda, Közélet

A barnamedve védelmét célzó, három szomszédos megyét – Kovászna, Hargita és Vrancea – érintő program (Life Ursus) legújabb eredményeit ismertették a sepsiszentgyörgyi megyei környezetvédelmi hivatalban.

A 2010 januárjában elkezdett, mintegy félmillió euró összköltségvetésű projektről Pop Ioan Mihai, az intézmény munkatársa beszélt. Fontos lépésként említette honlapjuk frissítését, amely nemcsak a medvékről, hanem a Natura 2000 természetvédelmi hálózatról is tartalmaz adatokat, így a portált természetjárók, diákok, önkormányzatok figyelmébe ajánlotta, s mint fogalmazott: nagyon kíváncsiak a visszajelzésekre, mert azok alapján döntenek majd a honlap további fejlesztéséről (az ún. GIS adatbázisról van szó, amely a www.carnivoremari.ro honlapról érhető el). A portálon információk, térképek találhatók medvekárokról, -támadásokról, elhangzott, hogy Háromszéken 57 jegyzőkönyvet állítottak ki medve által okozott kárról, a tavaly kétszer támadt emberre: Lisznyópatak szomszédságában, illetve Bardoc és Olasztelek között.
A megyében egy év alatt hatvanegy medvét lőttek ki, három esetben orvvadászattal is szembesültek, ugyanakkor a vonat is elütött medvéket (egy felnőtt egyedet Bodok környékén, három bocsot pedig Málnás és Bükszád között), továbbá két elárvult bocsot vittek a Balánbánya melletti medverehabilitációs központba.
A Háromszéken lévő medvék számáról ellentmondásosak az adatok, a vadásztársaságok 2011-re 1045 egyedet jelentettek, míg a környezetvédelmi minisztérium honlapján megjelenő, szakértők által készített tanulmány szerint számuk 600–680-ra becsülhető, a két érték közötti eltérés Kovász­na megye esetében a legnagyobb.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2012-02-08: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Hatékony a járdarendészet

Két hónapja járőröznek Sepsiszentgyörgyön a köztisztasági rendészek, és munkájukat 70–80 százalékban hatékonynak látja a Tega Rt. igazgatója. Az első hetekben inkább ismerkedtek a feladatokkal, később azonban bírságoltak is – közölte Kádár István csoportvezető, aki szerint a lakosság 80–90 százaléka kedvezően viszonyult a megjelenésükhöz.
2012-02-08: Közélet - Farkas Réka:

Nem céljuk a büntetés (Beszámolt a pénzügyőrség)

A pénzügyőrségnek nem az a célja, hogy minél több és nagyobb büntetést szabjanak ki, próbálják megelőzni a törvénytelenségeket – jelentette be Gheorghe Barboş, a Kovászna Megyei Pénzügyőrség főfelügyelője. Ez az eredményeiken is látszik, tavaly körülbelül 20 százalékkal kevesebb bírságot róttak ki, mint egy évvel korábban.