Júliusban kerül le a gyártósorról az első, Sepsiszentgyörgyön gyártott autókormány – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ionel Fierbinţeanu, az Autoliv Romána Kft. főmenedzsere.
Az LRO Kft.-től megvásárolt csarnokban üzemelő háromszéki gyár lesz a svéd vállalat első olyan egysége, ahol nemcsak összeszerelés zajlik, hanem egy kormánykerék teljes előállítása az öntéstől a bőrburkolat felvarrásáig.
Az autógyártó ipart Háromszékre "visszacsempésző" cég kínálta munkalehetőségek iránt nagy az érdeklődés, máris több mint 2700 szakmai önéletrajz futott be, a jelentkezőket hatvanasával szállítják Brassóba állásinterjúra. A közeljövőben a városközpontban nyitnak képviseleti irodát, ott fogadják az érdeklődőket.
A vállalat szeptembertől kapcsol teljes üzemmódba, ami napi 3000 kormány gyártását jelenti, az év végéig pedig legalább 600 főre növelik a munkatársi állományt. A menedzser elmondta, hogy hosszabb távon nem csak termelőegységként tekintenek a szentgyörgyi gyárra, fejlesztési központ létrehozását is tervezik. "Munkatársainkra igazi partnerként igyekszünk tekinteni, olyan feltételrendszert biztosítani számukra, ami megélhetési és szociális szempontból egyaránt motiválttá teszi őket" – fogalmazott Fierbinţeanu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.