A magyar fotográfia egyik nagy klasszikusának kiállítása nyílt meg tegnap este a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban: a 100 André Kertész című tárlat nem csupán száz fotó, hanem egy rendkívüli életmű bemutatása.
André Kertész (1894–1985) sajátos sorsú magyar fotográfus: Kertész Andorként Budapesten született, Párizs művészvilágában szárnyalt, majd New Yorkba kényszerült, világhírnevet "művészi dokumentarizmusával" szerzett.
Most Sepsiszentgyörgyön korszakai szerint csoportosítva láthatók képei, ezek egyértelműen tanúsítják, Kertész az élet fotográfusa, legyen szó békés magyarországi életképeiről, akár első világháborús frontkatonaként készített remekműveiről. Kertész a modern sajtófotózás előhírnöke, fotóriporteri tálentuma bravúrosan elegyedik a képzőművész érzékenységével.
A tegnapi megnyitón a fotográfust Sántha Imre Géza, Lakatos Mihály és Henning János méltatta, hangoztatva: Kertészre avantgárd gondolatvilág jellemző, fotói a múlt darabkái, melyek fényképezőgépe nélkül elenyésztek volna, ő pedig kicsit olyan, mint Kolumbusz, egy új világot fedezett fel. Henning János felidézte Márai Sándor 1930-ban Kertészről írt sorait: "E képek bámulni valók. Mily tiszta, nyugodt kompozíciók ezek. A smokkok, kik azt hiszik, hogy ceruza, olaj vagy ecset nélkül nincs is ábrázoló művészet, bámulják meg e kis műremekeket, melyeket ceruza helyett egy fényérzékeny üveglencse s egy ember élet- és világérzékeny lelke rajzoltak össze."
