Többszöri halasztás után hét végén rendezik meg a hazai motokrosszbajnokság záró futamát, amelynek Zernyest ad otthont.
Az 50 cm3-es géposztályban már biztos a háromszéki pódium, hiszen Tompa Krisztián minden eddigi futamot megnyert, és már bajnoknak tekinthető, az ezüstéremért pedig Czerják István, valamint Kádár Benedek is harcban áll. A bajnoki címmel zsebében Krisztián nem indul az 50-esek között, inkább a 65 cm3-es kategória küzdelmeire koncentrál. Ebben a géposztályban egy versennyel a vége előtt Alexandru Danisan vezeti a pontvadászatot, második David Catană és harmadik Tompa Krisztián. Az alig hétéves kis versenyzőnk (aki korkedvezményt kapott a szövetségtől, hogy indulhasson a 65-ösök viadalában) itt is begyűjtheti az aranyérmet, ha megnyeri mindkét hét végi futamot, és legfőbb riválisa — Danisan — csak a harmadik helyen zárja a versenyeket. Az MX2-ben (az egykori 125 cm3) is lehet háromszéki bajnok, hiszen Simon Zsolt a második helyről várja az idényzáró futamot. A kategória rangsorát az udvarhelyi Kiss Ferenc vezeti, a képzeletbeli dobogó harmadik fokát pedig a câmpinai Ciprian Marianov foglalja el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.