Egy hétre rá, hogy hivatalosan is bejelentette visszalépését az A-osztályos női kosárlabda-bajnokságból, úgy tűnik, megmenekülhet a BBall 6 Sepsi BC.
Legalábbis ezt állítja Carmen Tocală, a Román Kosárlabda-szövetség elnök asszonya, aki csütörtökön Sepsiszentgyörgyön tartózkodott, és tárgyalt Vass Ildikóval, a zöld-fehér mezes alakulat játékos-elnökével, Antal Árpád András polgármesterrel, illetve Tamás Sándorral, Kovászna Megye Tanácsának elnökével. Az ezt követő sajtótájékoztatón – amelyen nem volt jelen Vass Ildikó – kiderült, hogy mindannyian szeretnék megmenteni a csapatot, és most azon dolgoznak, hogy ez meg is valósulhasson. Sepsiszentgyörgynek nem szabad elveszítenie A-osztályos alakulatát – hangsúlyozta a szakszövetség első asszonya, aki hozzátette: Együtt megmenthetjük a csapatot. Antal Árpád András polgármester úgy véli, ha a BBall 6 Sepsi BC vezetői meggondolják magukat, akkor az önkormányzat továbbra is támogatná az együttest. Ez a csapat megerősítette a szentgyörgyi közösséget, az együttes miatt sokan megszerették a kosárlabdát, és mi mindent megteszünk, hogy a gárda újraéledjen, ott legyen az élvonalban, és harcoljon a bajnoki címért – jelentette ki Antal. Tamás Sándor úgy véli, hogy a folytatáshoz, azaz a csapat támogatáshoz új módszert kellene kitalálni. Szerinte ez elképzelhető pályázat révén, de az is szóba jöhet, hogy a város, valamint a megye közösen alapítana sportegyesületet, amit együtt finanszíroznának és tartanának fenn. Mondhatni példátlan összefogás alakult ki a helyi intézmények és a szövetség között. Bízunk abban, hogy ez majd megmenti az elmúlt négy év sikercsapatát, s újra felcsendül a Szabó Kati Sportcsarnokban: Szentgyörgy! Szentgyörgy!
Mint ismeretes, a BBall 6 Sepsi BC már a 2011–2012-es szezon kezdete óta anyagi gondokkal küszködött, az őszi idény végére négy játékos hagyta el az alakulatot, a lejátszott 19 mérkőzésből (15 bajnoki és 4 Román Kupa-meccs) mindössze hármat nyert meg, azokat is a Román Kupában. A csapat nem jelent meg a visszavágók első négy fordulóján, a Szatmárnémeti SK elleni ötödik meccset pedig a szövetség halasztotta el az elmúlt hét végén országszerte uralkodó ítéletidő miatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.