Beszélgetés Daragus Attila torjai polgármesterrelKüzdelem a válsággal

2012. február 10., péntek, Faluvilág

Nemcsak az anyagi nehézségekkel való küzdelmet jelentette a torjai köz­ségvezetés és Daragus Attila polgármester számára a gazdasági válság, hanem egy olyan kihívást, amit azonnal felismertek, és annak tudatában dolgoztak, pályáztak, fokozott erőfeszítéssel, hogy ezt az Európát is kínzó bajt csak így lehet túlélni.

  • Albert Levente felvételei
    Albert Levente felvételei

– Nálunk elsőbbséget élvez a köz­ségfejlesztés. Ami egyszer adódott, azt mind megpályáztuk, és nagyjából nyertünk is. De a sikertelenséggel kell kezdenem – mondta az elöljáró –, mert a 3.22-es integrált programmal nem nyertünk. Szerepelt ebben a torjai csatornázás, a vízhálózat bővítése, Karatna teljes és Valál egy útszakaszának aszfaltozása. Nem részletezem, de egy ellenőrzésre idejött úriember részéről faláska megértésen múlott az egész. Na, de mégiscsak volt hozadéka számunkra, mert minden szegmensre elkészült az előtanulmány, a felmérések, a műszaki tervek. Figyeljük a kiírásokat, s ha valami hasonló megjelenik, nem lesz gond, azonnal benevezünk.
– A balsiker mellett eredmények is vannak...
– Természetesen. A vízhálózat kiváló vizet szolgáltat szabadeséssel a Szejpesből az egész településnek, a falurészek, Csika­falva, Cigányszer, a mellékutcák is el vannak látva. A családok kezdenek rácsatlakozni a rendszerre. Az ivóvíz fővezetékét le szeretnénk vinni egészen a falu alsó részén lévő homokbányáig, mert nagyon kezdték ott telkesíteni a területeket, terjeszkedik a község a város irányába. Nagy a hozama az ivóvíz kaptációs rendszerének, s ha a topográfusok kimutatják a magassági viszonyokat, lehet, hogy még Futásfalvát is el tudnánk majd látni.
– Mi a helyzet a szennyvízhálózattal?
– Tavaly decemberben aláírtuk Bor­bély László környezetvédelmi miniszterrel a szerződést Torja csatornarendszerére. Ké­szül az aktacsomag is az árverésre. Hatalmas beruházás lesz, értéke: 7,2 millió lej. Kifutását 2013-ra várjuk. Szerencsére, meg tudtunk takarítani annyi pénzt, ami az önrészhez nagyon szükséges. 2012-ben ez lesz a legnagyobb és legfontosabb beruházásunk. Ülepítőmedence épül majd közel Kézdi­vásárhelyhez, az ahhoz szükséges területet megvásároltuk.
– Látom, a községfejlesztés és a közművesítés sorrendjét itt is az adott helyzet határozza meg.
– Igen, mert nem lehet az úttal, az aszfalttal kezdeni az infrastruktúrát, mert az út alatt ott a metángáz, a vízvezeték, meg kell várnunk, hogy lerakjuk a kanálist is, s csak azután lehet mindenütt aszfaltozni. A tervet bukaresti cég készítette. Nem lesz könnyű munka, mert hol az út egyik felén megy a gáz, hol a másik felén a vízvezeték, hidak vannak, oda kell figyelni mindenre. Az apróbbnak tűnő eredmények és munkálatok is fontosak számunkra. Önerő­ből elkészült egy olyan melléképület, ahol helyet kap a községi könyvtár, falunapon felavatjuk, hasonlóképp új gyógyszertár is van. Közeledünk a futballpálya befejezéséhez, terveink szerint május végén átadjuk. Lesz, amivel dolgozni 2012-ben is, mert átvettünk 18 kilométer erdőipari utat (Torjahágó, Almás, Szejpes, Gorgán, Kiska­ratna, Munkács), amit rendezni-javítgatni kell. Ment itt a tavaly keményen a munka a válság ellenére is. Nyílászárókat cseréltünk a torjai és a futásfalvi kultúrotthonnál. Három temetőben – Altorján és Szent­ilonán – kikavicsozott sétányt építettünk, megoldottuk a hulladékgazdálkodást. Utób­bi helyen elkészült a ravatalozó, és Va­lálban is már tető alatt. Terveink szerint 2013-ban a hozzánk tartozó Futásfalván is halottasház épül. Stratégiánk a következő volt: minden kicsi pénzt úgy osszunk fel, hogy minden fontos helyre jusson belőle, elkerülve a hitelfelvételt.
– A községvezetés helyi falinaptárral, képes köszöntővel lepte meg a lakosságot, no de milyen a község ez évi esemény-naptára?
– Sorolom a Torján zajló rendezvényeket: március 15-e megünneplése, falumajális május elsején, falunapok és gasztronómiai verseny június 22–24. között, Szent István-napi népünnepély a Cserefarkán, Mária-búcsú szeptember 12-én, szüreti bál és nyugdíjasok napja október 27-én, Szent Márton-napi búcsú november 11-én, Szent Miklós-napi búcsú december 6-án, a karácsonyt és a szilvesztert már nem is említem, de örömmel mondom, erős az összetartás Torján, jó a közösségi szellem, eltűnt a széthúzás és a rágalmazás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2012-02-10: Nyílttér - :

Csűrik-csavarják a visszaszolgáltatást

A Háromszék 2010. november 5-ei számában Többszörös vagyonelkobzás, avagy kié lesz a Müller-ház? címmel megjelent írásom miatt 2011. január 27-én pert indítottak ellenem azok, akik a volt baróti rendőrtől, Gheorghe Roghinától megvásárolták az állam által önkényesen eltulajdonított házamat.
2012-02-10: Faluvilág - Hecser László:

Legyűrni az akadályokat (Beszélgetés Bardocz Csabával, Nagybacon polgármesterével)

Nagybacon önkormányzatának pereskednie kellett igazáért, de végül elhárult az akadály, s folytathatják az elkezdett terveket. Bardocz Csaba polgármester úgy véli, az elkövetkezőkben a vízellátásra és a csatornázás kiépítésére kell hangsúlyt fektetniük, de hasonlóan fontosnak tartja a község hetvenöt kilométernyi erdei útjának javítását is. Mintegy elismerésként az elmúlt években végzett munkájukért, többől fognak gazdálkodni a kulturális és sportegyesületek meg az egyházak is.