Ha az RMDSZ nem éri el, hogy az egyetemi tanév második szemeszterének kezdetéig, feburár 20-ig kormányrendelettel rendezzék a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar vonala önállóvá tételének ügyét, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) a szövetség székháza elé vonul, és addig nem hagyja abba a tiltakozását, amíg az RMDSZ ki nem lép a kormányból – tette közzé az RMOGYKE álláspontját Ádám Valérián, a szervezet titkára.
Az egyesület elnöke emlékeztetett: több hónapon át tüntettek Marosvásárhely főterén az oktatási törvény vonatkozó előírásainak betartásáért, húsz éven át szavaztak az RMDSZ-re, most elvárják, hogy a szövetség kiálljon mellettük. Korábban a MOGYE magyar oktatói tíz pontban fogalmazták meg követeléseiket, az RMOGYKE felhívása is ezek betartására vonatkozik. A tanárok többek között kérik a döntéshozási és pénzügyi önállóságot élvező magyar általános orvosi, gyógyszerészeti és fogorvosi karok létrehozását, a beiskolázási szám újratárgyalását, a magyar oktatók arányának növelését, a vezetői tisztségek paritásossá tételét, az intézmény háromnyelvű feliratozását.
Constantin Copotoiu, a MOGYE rektora kilátásba helyezte: Szabó Bélát, az egyetem dékánhelyettesét elbocsájtja, mert az utóbbi időben többnyire a magyar tagozat megalapításának ügyével volt elfoglalva, s emiatt elmulasztotta idejében összeállítani a bábaképző szak engedélyének meghosszabbítását. Az egyetem vezetője tiltakozott amiatt is, hogy az RMDSZ a kormány támogatásának feltételéül szabta az egyetem magyar tagozatának megalapítását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.