Portugál győzelmet hozott a katolikus papok Gyulán rendezett teremlabdarúgó Európa-bajnoksága. A hatodik alkalommal lebonyolított tornán a két püspököt a soraiban tudó házigazda magyar válogatott – 11 csapat között – az ötödik helyen végzett Portugália, Horvátország, Lengyelország és Bosznia-Hercegovina mögött.
A szervezők tájékoztatása szerint az Eb programjában a fő helyet mindennap a szentmise foglalta el, ezt követően reverendából mezbe öltöztek az atyák, és következhetett a játék. Összességében bejött a papírforma, ugyanis évek óta a lengyel, a portugál, a horvát és a boszniai együttes kerül a legjobb négy közé, ami nem véletlen, hiszen ezekben a válogatottakban olyan papok is pályára léptek, akik korábban élvonalbeli futballistaként kergették a labdát hazájukban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.