A 2012–2013-as tanévre 130 magyar anyanyelvű elemistát írtak a zágoni Mikes Kelemen Általános Iskola beiskolázási tervébe. Egy-egy előkészítő, első, második és harmadik osztály indul az ősszel, a negyedikeseknek pedig két osztály – mondta el Bedneag Gábor iskolaigazgató.
Az érvényben lévő tanügyi törvény, a rendelkezésre álló pénzügyi keret és az elemi osztályokba iratkozottak száma nem teszi lehetővé, hogy az ősszel iskolát kezdő 28 tanuló számára két osztályt működtessenek – magyarázta az igazgató Kocsis Tünde (MPP) tanácstag érdeklődésére, aki felvetette, hogy a tanítási körülmények javítása érdekében két első osztályt kellene indítani. Negyedikbe ugyancsak 28 tanulót várnak az ősszel, ők azonban két osztályban tanulhatnak, mert az első osztályt 33-an kezdték, s öten közben lemorzsolódtak, és most már nem lehetett összevonni az osztályokat. Az őszre tervezett 28-as létszámú első osztály esetében is várhatóak majd kiesések, így talán nem haladják meg a 25-öt – vélekedett az igazgató.
Mint elhangzott, az elsősök esetében ideális lenne, ha minden gyerekkel külön tanító foglalkozhatna, de erre nincs lehetőség. Az igazgató elmondta, egyeztetett az ősszel induló első osztály tanítónőjével, és elfogadta, hogy 28 gyerekkel foglalkozzék.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.