André Kertész szerdán a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban megnyílt fotókiállításán kívül a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja februárban még két programot szervez – közölte Lakatos Mihály igazgató.
Egyik György Attila Tájkép harcosokkal című új kötetének bemutatója Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kovásznán. A hónap végén, esetleg március elején a budapesti Testnevelési- és Sportmúzeum olimpiatörténeti vándorkiállítását hoznák el, s ezt előadással toldanák meg. Folytatódik a magyar nemzet története című sorozat, Hidán Csaba László a középkori Magyarországról tart előadást. Ezt követően indul a Megfagyott zene című, a Magyar Művészeti Akadémia építészeinek előadás-sorozata. Elsőként Dévény Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész találkozik az érdeklődőkkel és a helyi szakemberekkel. A következő negyedévben két könyvbemutató várható. Ablonczy Balázs A visszatért Erdély, 1940–1944 című könyvét mutatják be a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen, június elejére időzítve Margittai Gábor Trianoni menyecske című kötetét ismertetik a szerző jelenlétében. A Székelyföld folyóirattal közösen Temesi Ferenc-közönségtalálkozót szerveznek Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában. Ide is elhozzák a székelyudvarhelyi művelődési ház által szervezett tárlatot Szelényi Károlynak a magyar Szent Koronát ábrázoló fotósorozatából. (Szekeres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.