Február 15-én, szerdán a Dava Déva és a Keresztvári Inter SK közötti találkozóval megkezdődik a 2011–2012-es I. ligás teremlabdarúgó-bajnokság alapszakaszának második fele.
És igen, folytatódik a küzdelem, hiszen a megyeszékhelyi Sepsi FC a második helyről akar bajnoki döntőt játszani, a céhes városbeli KSE együttese, a tisztes helytállás mellett, a rájátszásba szeretne bejutni. Megyénk mindkét együttese itthon játszik a hét végén: a sepsiszentgyörgyi zöld-fehér mezes alakulat örök riválisát, a Székelyudvarhelyi SK-t látja vendégül, a kézdivásárhelyi kék-fehérek pedig Focşani-t fogadják. Az idei első háromszéki rangadóra (a rájátszásban még megmérkőzhet egymással a két csapat) március 3-án vagy 4-én kerül sor, amikor is a szentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban lép pályára a két együttes.
A felkészülés alatt minden a terv szerint haladt – állítja Tót Csaba, a Sepsi FC edzője. Elmondása szerint Bende még nincs százszázalékosan felépülve, így csak az idei második meccsen lesz bevethető, a csapat többi tagja viszont egészséges, és nagyon várja az Udvarhely elleni mérkőzést. Számomra csak a győzelem az elfogadható a Székelyudvarhelyi SK ellen, annak tükrében, hogy tavaly kétszer is nyertünk ellenük – folytatta a tréner, aki még hozzátette: A hargitai klub erősített, hiszen sikerült újra leigazolnia két egykori játékosát.
A KSE számára is jól sikerült a téli felkészülés, legalábbis ezt nyilatkozta Dobozi Levente, a felső-háromszéki együttes játékosa. Bevallása szerint a régi-új játékosok – Bartók Róbert, Kovács István és Buceleanu Loránd – jól beilleszkedtek a csapatba, és kiválóan mozogtak az edzőmérkőzéseken. Egy kisebb vérveszteség ért bennünket, mivel Adrian Călugăreanu elhagyta az együttest, elment külföldre dolgozni – nyilatkozta érdeklődésünkre Dobozi. – Idei első meccsünk itthon lesz Focşani ellen, amit muszáj megnyernünk. A folytatás kemény lesz számunkra, előbb a címvédő Marosvásárhely látogat Kézdire, majd következik a szentgyörgyi kiszállás, s így fontos volna, ha jobb lábbal kezdenénk a tavaszi idényt – tette hozzá a játékos.
A rangsor állása az őszi idény után:
1. Marosvásárhelyi City’US 9 9 0 0 100–30 27
2. Sepsi FC 10 9 0 1 58–27 27
3. Székelyudvarhelyi SK 10 5 3 2 67–45 18
4. Galaci United 9 5 2 2 43–20 17
5. KSE 10 4 1 5 42–46 13
6. Focşani 10 2 4 4 51–59 10
7. Kolozsvári Clujana 10 3 0 7 60–67 9
8. Dava Déva 10 1 0 9 26–55 3
9. Keresztvári Inter SK 10 1 0 9 24–122 3
A tavaszi idény műsora
* 12. forduló, február 14–19.: Marosvásárhely–Galaci United, Dava Déva–Keresztvár, Sepsi FC–Székelyudvarhely, KSE–Focşani, a Kolozsvári Clujana áll
* 13. forduló, február 25–26.: KSE–Marosvásárhely, Focşani–Sepsi FC, Székelyudvarhely–Dava Déva, Kolozsvár–Galaci United, a Keresztvári Inter SK áll
* 14. forduló, március 3–4.: Marosvásárhely–Kolozsvár, Galaci United–Keresztvár, Dava Déva–Focşani, Sepsi FC–KSE, a Székelyudvarhelyi SK áll
* 15. forduló, március 10–11.: Sepsi FC–Marosvásárhely, KSE–Dava Déva, Székelyudvarhely–Galaci United, Keresztvár–Kolozsvár, Focşani áll
* 16. forduló, március 17–18.: Marosvásárhely–Keresztvár, Kolozsvár–Székelyudvarhely, Galaci United–Focşani, Dava Déva–Sepsi FC, a KSE áll
* 17. forduló, március 24–25.: Dava Déva–Marosvásárhely, KSE–Galaci United, Focşani–Kolozsvár, Székelyudvarhely–Keresztvár, a Sepsi FC áll
* 18. forduló, március 31.–április 1.: Marosvásárhely–Székelyudvarhely, Keresztvár–Focşani, Kolozsvár–KSE, Galaci United–Sepsi FC, a Dava Déva áll.
Akárcsak egy hónappal ezelőtt, a futsal Román Kupáról most sem tudunk többet, ám a csapatainktól származó hírek szerint elképzelhető, hogy a soron következő napokban meglesz az elődöntők sorsolása. A zöld-fehér mezes Sepsi FC mellett a legjobb négy között van a Marosvásárhelyi City’US és City’US II., valamint a Galaci United.
Csapataink
* Sepsi FC: Kisgyörgy Zsolt, Andrian Grigoraş – kapusok; Adrian Pânzaru, Liviu Şerban, Cornel Ţicalo, Robert Burciu, Bende Lajos, Máté József, Mánya Szabolcs, Bocz József, Ilie Roman, Kedves Levente, Papp Csongor, Dénes Norbert, Bujdosó Loránd, Farkas Attila, Pulugor Zsolt – mezőnyjátékosok; Tót Csaba – edző
* KSE: Buceleanu Loránd, Gazda Botond – kapusok; Gazda József, Csulak Attila, Adrian Căşuneanu, Kovács Szabolcs, Surdu József, Papp Levente, Iacob Csaba, Bartók Róbert, Kovács István, Dobra Szabolcs, Dobozi Levente – mezőnyjátékosok; Polgár László – edző.