A hó fogságából felszabadított albisi iskola e hét végén is élte megszokott programját. Kivételt az óvodások képeztek, őket ugyanis otthon tartotta a szokatlanul nagy hideg. Így történhetett meg, hogy pénteken mindössze egy óvodás és Vén Krisztina óvónő fogadott, aki immár a tizenharmadik évét tölti itt, az albisi óvodában.
– Sajnos, ez a hét – így az óvónő – nem kedvezett az óvodásoknak, a hideg miatt nem hozták a gyerekeket, ma is csak egy kislány jött el. A kinti hideg miatt, mert itt bent, az épületben meleg várta őket. Egyébként tizennégy óvodásom van – három kis-, három közép-, három nagycsoportos és öt előkészítős –, s amikor "ember elé való az idő", mindig "telt ház" van itt... Nincs, nincs gyerekgond Albisban, és nem lesz a jövőben sem. Nincs veszélyben tehát az óvoda és az I–IV. osztályos iskola életben maradása. Ami pedig az óvoda felszereltségét illeti, különösebb panaszom nem lehet. Nem új a bútorzat (húszéves talán), de egy-két szekrényt leszámítva van itt minden – szék, asztal, fogas, polc, szép nagy szőnyeg, függöny, számítógép, fénymásoló, nyomtató, digitális fényképezőgép, sok-sok játék... Csernátontól el egészen az "állambácsiig" nagyon sokan besegítettek, a Mikulás is rendszeresen megajándékoz, főleg készségfejlesztő játékokkal. És akkor még nem szóltam a szülőkről, akik mind anyagi, mind erkölcsi téren nagyon mellénk állnak, bármit kérünk, segítenek, és nemcsak anyagiakkal, hanem fizikai munkával is. Érezni, látni, hogy mennyire értékelik a közös tevékenységet. Nagy szeretettel, odaadással jönnek s vesznek részt a nyílt napokon... Ritka az ilyen jó szülői közösség, mint az albisi... Ami pedig az óvodai tevékenységet illeti, hadd ne soroljam fel napról napra a programot, inkább összefoglalóként hangsúlyozom, hogy tevékenységünk alapja az intenzív mozgásos játék, benne a sok-sok dalos népi gyermekjáték, néptánc, népzene... S ez nemcsak a gyerekek, de a szülők tetszését is elnyerte. Nem véletlen tehát, hogy díjat nyertünk a népi gyermekjáték-feldolgozásunkkal. Ez a díj nagyon jó hatással volt a gyerekekre, szülőkre és rám is. Azóta is nagy szeretettel "nyúlok" a népi gyermekjátékokhoz, s igyekszem olyanokat elővenni, melyeknek humoros a csattanója.
– Mire készülnek?
– Színdarabot tanulunk a február 21-én sorra kerülő farsangi bálra. Aztán alaposan felkészülünk a nők napjára, március 15. megünneplésére (a templom előtt kerül sor az ünneplésre), az anyák napjára, a Tágasságot nekünk óvodásvetélkedőre, majd az előíirt programunkban szereplő Iskola másként tevékenységre. Nemrég caritasos pályázatot nyer­tünk a gyerekek foglalkoztatására, ez azt jelenti, hogy havi egy alkalommal egyórás foglalkozásra lejön Kézdivásárhelyről András Levente és kolléganője. Szent meggyőződésem, ez is a gyerekek hasznára válik. Na és nem említettem a kirándulásainkat itt, a környéken, a csernátoni múzeumba tett látogatásunkat, és azt, hogy már javában működik testvérkapcsolatunk a kommandói óvodával, ami azt jelenti, hogy ha rövidebb időre is, de a kommandóiak vendégei leszünk.
– Távolabbi tervek, vágyak?
– Nem szövök mesebeli álmokat, egyszerűen csak jövőben is meg akarok felelni a mások és a magam elvárásainak, s ennek középpontjában a gyerekek állnak.
Közben szünetre jönnek az I–IV. osztályosok.
– Tizenhárom tanulóm van – mondja Albert Erika tanítónő, aki 2000-től van a katedrán –, egy elsős, öt másodikos, hat harmadikos és egy negyedik osztályos, a tizenháromból kilenc fiú és négy kislány. A testnevelést szakos tanár tartja, a csernátoni Fábián Tibor rendszeresen, pontosan, nagy odaadással. Sportfelszereltsé­günk nem rózsás, van egy matracunk, egy labdánk... Most, télen szánkóznak, sakkoznak a testnevelési órákon, ha pedig tornászni akarnak, jó nagy az óvodások osztálya, s ott mozgatják át a tanár úr szakszerű irányításával az izmaikat. Jobb a helyzet kint, a szabadban. Tágas terület áll a gyerekek rendelkezésére, ott atletizálhatnak, labdázhatnak felszabadultan. Teszik is dolgukat, hiszen mindenik szereti a mozgást, a sportot. Higgye el, szerkesztő úr, itt otthon van a testnevelés és sport.