Története első labdarúgó BL-nyolcaddöntőjére készül a magyarországi Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit, amely ma a Benficát fogadja.
A játéknap másik mérkőzésén a hétszeres BEK-, illetve BL-győztes olasz AC Milan az angol Arsenalt látja vendégül, a találkozót pedig 2011-ben a világ legjobb sípmesterének választott magyar Kassai Viktor dirigálja.
A szentpétervári alakulat számára mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy legutóbbi 15 hazai európai kupamérkőzésén nem szenvedett vereséget, ráadásul ezeken a találkozókon csak nyolc gólt kapott.
A nyolcaddöntő slágere az AC Milan–Arsenal találkozó lesz. A milánói piros-feketék az elmúlt négy évben három alkalommal is a sorozat ezen szakaszában buktak el, s mindháromszor angol riválissal szemben. 2008-ban éppen az Arsenal, 2010-ben a Manchester United, tavaly pedig a Tottenham Hotspur állította meg őket.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő (első mérkőzések): Zenit–Benfica (19 óra, Dolce Sport), AC Milan–Arsenal (21.40 óra, RTV 1).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.