Könyvbemutató
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében a László Kálmán Gombászegyesület szervezésében pénteken 18 órakor Puskás Attila biológus bemutatja dr. Zsigmond Győző, a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadónál Népi gombászat Székelyföldön címmel megjelent könyvét. A kiadó új könyveiről Sarány István főszerkesztő-helyettes beszél. Házigazda Kinda István néprajzkutató. A résztvevők megismerhetik és megvásárolhatják az Erdélyi gombanaptárt is.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház bemutatóra készül a héten: Csehov Ivanov című darabjának bemutatója pénteken 19 órakor lesz a nagyteremben (a mára meghirdetettel ellentétben). Rendezte: Anca Bradu. Következő előadások: szombaton 19 órától Bródy Sándor- és Németh László-, vasárnap 19 órától Molnár Ferenc- és Örkény István-bérlet.
* A Kézdivásárhelyi Városi Színház A. P. Csehov–Kiss Csaba De mi lett a nővel? című stúdió-előadásának bemutatója pénteken 19 órakor lesz (bemutató bérlet, a szabadon maradt helyekre jegyek csak korlátozott számban kaphatók, kérik az előzetes bejelentkezést). Rendezte: Albu István. A következő előadás szombaton 19 órától lesz (Toldi-bérlet).
* A Kónya Ádám Művelődési Ház Visky Árpád Színjátszó Társulata szombaton 19 órától a kökösi kultúrotthonban bemutatja Robert Thomas Szegény Dániel című kétfelvonásos bűnügyi vígjátékát.
Nemzetközi Disznótoros Fesztivál
E hét végén, péntektől vasárnapig tart a hetedik bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztivál, amelyre tizennyolc csapat, tizenegy hazai és hét magyarországi nevezett be. A rendezvényen megyénket Torja, Dálnok, Maksa, Esztelnek és Kézdiszentlélek fogja képviselni. A csapatok pénteken délután érkeznek meg, a böllérverseny szombaton zajlik. Szombaton Kézdivásárhelyről a Torjai út sarkáról ingyenes autóbuszjáratot indítanak a szervezők 8, 10 és 12 órakor. (Iochom)
Farsang
* A Székely Mikó Kollégium népi együttese és kórusa pénteken 18 órától bemutatja Este a fonóban című farsangi előadását az iskola konferenciatermében.
* Zágonban az 1-es kultúrotthonban szombaton 20 órától kosaras farsangi bál lesz, kitűnő zenével, tombolával. Belépő tetszés szerint.
Székely Akadémia
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi RMDSZ által alapított Székely Akadémia negyedik előadását Székely Zsolt régész tartja Székely-magyar őseinkről a régészeti kutatások tükrében címmel. Az előadót Kádár Gyula történész mutatja be.
Kiállítás
A kovásznai városi képtárban pénteken 18 órakor megnyílik a csíkszeredai Prisma fotóklub alkotóinak közös tárlata. Megnyitó beszédet mond Hegedűs Enikő művészettörténész és Kovács László Attila fotóművész. A kiállítás március 13-ig látogatható.
Hitvilág
* Taizé-találkozó lesz ma 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Krisztus Király-templomban.
* A szemerjai református egyházközség könyvtárában szombaton 10 órakor kezdődik a Keresztény Női Felnőttképzési Egyesület szervezésében az önismereti személyiségfejlesztő tréning második találkozója. Még van egy utolsó lehetőség bekapcsolódni. Érdeklődni Boda Katalinnál (telefon: 0734 308 978) és Paulusz Máriánál (telefon: 0742 792 187) lehet.
Hagyományok udvara
Az orbaiszéki EMNT és a helyi református egyház szervezésében pénteken 15 órától Zabolán kiállításokkal, tánctanítással, kóstolókkal, hagyományos mesterségek bemutatásával egybekötött rendezvényre várják az érdeklődőket. A kézműves-foglalkozások 19 órakor a művelődési házban kezdődnek, utána kosaras bál.
Rajzpályázat
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezete rajzpályázatot hirdet V–VIII. osztályos tanulóknak Mit jelent neked március 15.? témával. A legszebb és legötletesebb rajzokat díjazzák. Beküldési határidő: 2012. március 10. A rajzokat a kézdivásárhelyi Siculus Rádió szerkesztőségében lehet leadni, naponta 14 és 18 óra között.
Képernyő
Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30. Tudatosan és felelősen a környezetért. A Zöld Erdővidék program megvalósításai. 19.50 Díjátadó ünnepség. A Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet díjazta az iskolai rajzverseny győzteseit. 20.05 Világháborús hősök. Mokán Ferenc visszaemlékezései (2. rész). 20.30 Legyen a köpeci szil az év fája Európában. 20.45 Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere, beszél a 2011. év megvalósításairól és a 2012. évi tervekről.
A televízió adásai a www.erdtv.com internetes portálon is nézhetők.
Röviden
Kézművesség. A Guzsalyas Alapítvány szervezésében a sepsiszentgyörgyi Míves Házban ma 18 órától nemezkészítés, gyöngyfűzés, gyöngyszövés gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek.
Brumi Játszóház. A baróti művelődési házban pénteken 16 órára várják a gyermekeket báb-, rovásírásos pólókészítésre, lesz arcfestés és egyebek. A tevékenység után A csínytevő kiskobold, Pumukli kalandjai című filmet nézhetik meg együtt. Kérik a résztvevő gyermekeket, vigyenek magukkal világos, lehetőleg egyszínű pólót. Alapanyag-hozzájárulás: 5 lej.
Mozgásművészet. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti Táncstúdiójában ma 17 órától előkészítő táncgimnasztika óvodásoknak, kisiskolásoknak, 19 órától callanetics alakformáló torna.
Életmód-klub. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium alagsori konviktusában ma 18 órakor a Fénykör nevű testi, lelki, szellemi egészségmegőrző klubban Nagy Botond A böjt és az egészséges táplálkozás címmel tart előadást. Utána beszélgetés és ötletbörze a böjtös ételekről. A részvétel ingyenes.
Szakiskola indul. A sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában pénteken 10 órától szakmai megbeszélést tartanak az ősszel újrainduló kétéves szakiskolákról. A minden érdeklődő előtt nyitott találkozón a megyei tanfelügyelőség képviselői iskolaigazgatókat, vállalkozókat, intézményvezetőket tájékoztatnak az oktatási törvény vonatkozó előírásáról.
Waldorf. Kérik a Sepsiszentgyörgyön a 2005–2006-ban született, előkészítő osztályba íratandó gyermekek szüleit, hogy a Waldorf-pedagógiára épülő osztály elindítása céljából minél előbb vegyék fel a kapcsolatot a szervezőkkel a kollozsolt@yahoo.co.uk e-mail címen vagy a 0751 444 484-es (Hollanda Andrea) és 0720 036 610-es (Köllő Ildikó) telefonon.
Julianna-napi vásárt tartanak ma Nagyajtán.
Áramszünet. Ma és pénteken 9–15 óráig Bélmezőn szünetel az áramszolgáltatás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.