– Minden közbejött nehézség ellenére sikeres esztendőt zártunk, amihez azt is hozzá kell tennem, óvakodtunk attól, hogy adósságot halmozzunk fel. S
ikerélményként említem, hogy tavaly befejeztük a községközpont ivóvízhálózatának bővítését és felújítását, kifogástalan minőségű forrásvíz jut a családi otthonokba. Megkezdtük a 3.22-es program öt tételének kivitelezését, ebből a kisebbeket megvalósítottuk: a mozgássérültek számára szolgáló szociális jellegű felszereléseket már beszereztük, közel ötven rend ruhával láttuk el tánccsoportjainkat – közölte beszélgetésünk elején Bölöni Dávid, Csernáton polgármestere.
– Mit foglal még magába a 3.22-es integrált pályázat?
– A helyi önkormányzat székházának felújítását, a szennyvízhálózat és az ülepítő megépítését, a községi bekötőút teljes korszerűsítését: vízlefolyókkal és gyalogjárókkal együtt. Ez utóbbi kivitelezése a legnagyobb gondunk, mert előbb csatornázni kell, hogy elkerülhessük az aszfaltburkolat utólagos feltörését. Sajnos, a tervben nem voltak benne a főcsatorna bekötő leágazásai, aminek kivitelezését, mert sürgős munkálat, megelőlegezzük önerőből, ugyanis 650 főút menti lakást kell erre rácsatlakoztatni.
– Ritka az a községközpont, ahol piacot építettek, gondolva arra, hogy a helyi termelők itt értékesítsék hagyományos termékeiket: gyümölcs, méz, primőrök, tejtermékek és miért ne, kézműves és népművészeti tárgyaikat.
– Azt az orszégút, a kereskedelmi út mellett építtettük meg, és hiszem, hogy jövedelmet fog hozni a termelőknek. Tavaszra maradt a piactér bekerítése és néhány apróbb munka.
– Látom, hogy restaurálják az egykori István-féle udvarház műemlék épületét is.
– Ebben működött a helyi tanács és a polgármesteri hivatal, jelenleg a községi könyvtárnak ad otthont, de itt működik majd a pályázattal nyert Biblionet-program is. Pincéjét is kijavítjuk, hogy teázóként, a fiatalság számára közösségi helyként szolgálhasson. Működését a könyvtárosra és a művelődési munka felelősére, Ágoston Józsefre bízzuk. Teljesen önerőből felújítottuk és bővítettük a felsőcsernátoni óvoda épületét, mely szűk volt a gyermekek számára. Az illyefalvi Zsók József csoportja kiváló minőségű, lelkiismeretes munkát végzett, meglepően szép avatóünnepségen vehettünk részt. Pályáztunk Alsóban egy új kultúrotthonra, ami várat még magára, s így addig is javítgatjuk a régit. Felújítottuk tetőzetét, lecseréltünk még néhány megviselt bejárati ajtót. A költségekre fele-fele arányban pályáztunk a megyei tanáccsal.
– Nem mindennapi, hogy önerőből mentenek egy sok évszázados zömtornyot.
– Őseink szinte hihetetlen erővel s az akkori technikával megépítették, és szemünk előtt omoljon össze? Ez volt a kérdés, amire felelnünk kellett. A helyi tanács kétmilliárd régi lejt tartalékolt erre. 1,4 milliárdot költöttünk a mentési munkálatokra. A boltív és a csigalépcső már felépült, lefedtük egy ideiglenes tetővel. Négy méterrel kell még megmagasítani a falakat, aminek egyelőre csak a tél az akadálya. Ennél is fontosabb, hogy a kulturális minisztérium látva, mennyire jutottunk, szakintézetekkel elkészíttetett egy olyan megvalósíthatósági tanulmányt, mely magában foglalja az egész várrendszer-rom és a másik öregtorony falainak felkutatását, azoknak láthatóvá tételét, a várudvari melléképületek feltárását-tartósítását, hogy azok látványt is nyújtsanak az eljövendő vendég számára. A helyi felekezetek két ravatalozót építtettek, melyekre az önkormányzat is anyagiakat áldozott. Vásároltunk egy útgyalut, ami nélkülözhetetlen a dűlőutak karbantartásánál, és a földparcellák pontos felmérése szempontjából szintén nélkülözhetetlen GPS-t. Kilátásban az istállótrágyák lerakására, tárolására szolgáló platform, értékes gépi felszerelések, amit a környezetvédelmi minisztériumhoz benyújtott pályázattal nyertünk meg. Eléggé egyedi dolog, táj- és környezetkímélő megvalósítás lesz, amihez önrészt is vállaltunk.
Csernátoni látogatásunk idején teljes erőbedobással dolgoztak azoknál a tömbházaknál, amelyeket az Országos Lakásépítési Ügynökség építtet, s amelyek helyi fiataloknak jelentenek majd családi otthont.
– Miben részesült Albis és Ikafalva, melyek Csernátonhoz tartoznak?
– Mind a két települést aszfaltozott bekötőúton lehet megközelíteni. Mindkettőnek elkészíttettük a vízhálózat kiépítéséhez szükséges terveket, várjuk az arra kínálkozó pályázati kiírásokat. Jelentkezett egy olyan kivitelező csoport, mely aránylag olcsóbban és rövid idő alatt elvégeztetné legalább a források befogását, a többit majd önerőből is megpróbálnánk. Távlati tervünk Albis számára egy kulturális célokat is szolgáló közösségi ház.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.