Májusban kezdődik Mladic pere
Május 14-én kezdődik meg a népirtással és háborús bűncselekményekkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok büntetőpere a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) – jelentették be tegnap. A törvényszék döntése értelmében a per a vádhatóság bevezető beszédével kezdődik, majd a védelem kap ugyanerre lehetőséget, s ezt követően maga a vádlott is felszólalhat, ha akar. A 69 esztendős Mladic az utóbbi időben többször is orvosi kezelés alatt állt.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező ENSZ-törvényszék háborús és emberiesség elleni bűnökkel, továbbá népirtással vádolja Mladicot, mert a boszniai polgárháború idején (1992–1995) a boszniai szerbek 1995 júliusában Srebrenicában kivégeztek közel nyolcezer foglyul ejtett muzulmánt. Mladicot emellett a fő felelősnek tartják Szarajevó szintén több ezer halálos áldozatot követelő ostromáért, továbbá ENSZ-személyzet foglyul ejtéséért. Mladic tizenhat évig bujkált az igazságszolgáltatás elől, végül tavaly májusban fogták el a vajdasági Nagybecskerek melletti Lázárföldön, majd nem sokkal később kiadták az NT-nek.
Kína Európa segítőtársa
A bonyolult és változó nemzetközi helyzetben Kína segítőtársul szegődik Európa mellé – derült ki Hu Csin-tao kínai államelnök szavaiból, amikor tegnap fogadta Herman Van Rompuyt, az Európai Tanács elnökét és Jose Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét. A két európai vezető a Pekingben tartott Kína–Európa-csúcsra érkezett.
Újra pesetával fizetnek egy faluban
Az eurózóna adósságválsága és az országos átlagot is meghaladó munkanélküliség miatti elkeseredésükben a "jó öreg" pesetához nyúltak vissza egy parányi spanyol település lakói, és a régi fizetőeszköz újbóli bevezetésével próbálnak életet lehelni a faluba – adta hírül a The Guardian brit napilap. A Madridtól mintegy 120 kilométerre délkeletre fekvő 3000 lelkes Villamayor de Santiagóban egy Hozd vissza a pesetát! felirattal ellátott plakát hirdeti a helyi vezetés múlt hónapban indított kezdeményezését. Spanyolországban további négy településen indítottak hasonló akciót. A Villamayor de Santiagó-i kereskedők szövetségének vezetője elmondta: "Az emberek megőrizték pesetáikat, azt gondolva, hogy egyszer majd kapóra jönnek, ha az euró csődöt mond."
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.