Nem élelmiszerrel, hanem az eljövendő árvíz elleni védőfelszereléssel utaztak Moldvába, a hóvihar sújtotta falvakba a Máltai Segélyszolgálat önkéntesei. Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Segélyszolgálat országos ifjúsági vezetője elmondta, irányításával kilencen keltek útra pénteken, és száz rászoruló családnak vittek csomagot.
A támogatás haszonélvezőit a Habitat Románia civil szervezet segítségével azonosították, és mivel már nagyon sok élelem, víz, tűzifa, ruhanemű érkezett a régióba, ők másfajta segítségen gondolkoztak. "Megpróbáljuk megelőzni azt, ami esetleg bekövetkezhet a nagy hó olvadása esetén. Olyan csomagokat állítottunk össze, amelyekben hatalmas, speciális fóliák vannak, amelyeket a ház oldalára tehetnek fel, zsákok, elemlámpák, mert nagyon sok településen még mindig nincs áram, illetve bélelt, téli gumicsizmák"– mondta el Tischler. Valamennyi élelmiszert is visznek, helyi vállalkozók ugyanis ezzel járultak hozzá útjukhoz. A kilenc önkéntes pénteken érkezett meg Focşani-ba, ott állították össze a csomagokat, és szombaton osztották szét azokat. Vasárnap idős és mozgásléptelen személyeknek segítettek a hó eltakarításában, előkészítették a terepet a fóliák felszerelésére. Tischler azt is elmondta, ha szükséges, jövő héten ismét visszatérnek, a mostani útjukat fényképekkel, beszámolókkal dokumentálják, mert a német külügyminisztérium is felajánlott egy összeget, és ha meggyőző lesz a máltaisok segélynyújtása, akkor azt a támogatást is rájuk bízzák, és még több bajba került családnak segíthetnek az esetleges árvíz pusztításának megelőzésében. Tischler Ferenc elmondta, néhány háromszéki családot is kár ért a nagy havazás miatt, velük is felveszik a kapcsolatot, és nekik is nyújtanak támogatást.
A Máltai Segélyszolgálat akcióját egy helyi kezdeményezés is kiegészíti, a mikóújfalusi polgármesteri hivatal száz élelmiszercsomagot juttatott el a Buzău megyei dumbrăveni-i testvériskolába.