A kökösi tanoda nem tartozik a népes iskolák közé, de tanulói, kiknek létszáma félszáznál valamivel több, és oktatói bármilyen helyzetben állják a sarat, munkásságukkal kitűnő eredményeket érnek el. A Háromszék kökösi laptalálkozóján ötfős, székely ruhás dalcsoport szórakoztatta a jelenlévőket. Betanítójuk, Fábián Veronika iskolaigazgató elárulta: a dalcsoportot lényegében tizenegy tanuló alkotja, de ilyen vagy olyan bajaik miatt a többiek nem lehettek jelen.
A tizennégy alsó tagozatos tanuló a tánccsoportban tevékenykedik Wagner Erika vezetésével. Az óvodások is igyekeznek, a Sántha Edit vezette Kabala amatőr színjátszócsoport komoly sikereket ért el. Tehetségük mellett az is fontos, hogy példaképüktől, az Osonótól tanulnak – jegyezte meg az igazgatónő.
Ősztől nem indul előkészítő osztály a kökösi iskolában. Az érintett gyerekek augusztus elsejéig mind betöltik hatodik életévüket, és az óvodai csoportokban is együtt jártak, ezért a szülők úgy döntöttek, mindannyiukat első osztályba íratják. Rossz hír viszont, hogy összevont osztályban, a harmadikosokkal együtt kezdik az iskolát. A tanuláshoz való esélyegyenlőség joga csorbul így, a tanítónő nem foglalkozhat teljes idejében egy-egy osztállyal – hangzott el a laptalálkozón. Viszont még rosszabb lett volna, ha előkészítő osztály is indul, mert úgy mind a három évfolyamot össze kellett volna vonni – jegyezte meg az igazgatónő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.