Élen jár Székelyföld a honosításban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács védnöksége alatt tevékenykedő irodákban – Erdély-szerte 25 Demokrácia Központ működik, tizenkettő Székelyföldön – egy év alatt több mint 150 ezer érdeklődőnek nyújtottak tájékoztatást, 46 ezer iratcsomót véglegesítettek, segítségükkel 74 ezren kapták meg a magyar állampolgárságot – mondta el Tibodi László, a honosítási ügyek székelyföldi felelőse.
Az első év során a magyar állampolgárságot elnyerő romániaiak 51,6 százaléka székelyföldi – derült ki az adatokból –, több mint 25 ezer iratcsomót állítottak össze az itteni Demokrácia Központok, és több mint 38 ezer személyt segítettek állampolgársághoz. Legaktívabb a csíkszeredai Demokrácia Központ, a romániai igénylések több mint 12 százalékát bonyolították le, ezt követi a marosvásárhelyi tíz százalék feletti aránnyal és a sepsiszentgyörgyi hét százalékkal.
A tavaly januárban beindult ügyvitelt azóta folyamatos érdeklődés övezi, a nyári időszakban tapasztaltak valamelyes lanyhulást, ám ősszel visszaállt a korábbi forgalom, és ez idén év elején is töretlen maradt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.