Szakorvosi vizsgálatok távirányítással

2012. február 22., szerda, Közélet

A háromszéki Caritashoz is érkezett abból a húsz mini EKG-készülékből, amellyel a beteg otthonában is el lehet végezni a vizsgálatot. Az elektronikusan továbbított eredményt a bukaresti Elias Kórház kardiológusai értékelik ki, a páciens a méréstől számított negyed órán belül megkapja a szakorvosi véleményezést.

A HeartView elnevezésű mini EKG-vizsgáló használatával új egészségügyi szolgáltatással bővült a gyulafehérvári Caritas otthoni gondozói szolgálata, az eszköz segítségével azoknak a betegeknek az állapotáról is szakorvosi véleményezést lehet beszerezni, akik távol laknak a rendelőtől, nehézkes lenne számukra az utazás, vagy anyagi okokból nem elérhető számukra a vizsgálat.
Lapunk érdeklődésére Péter György, a Caritas szociomedikális szolgáltatásainak országos felelőse elmondta: a tavalyelőtt három megyében (Kovász­na, Hargita és Maros), ezerkétszáz háztartásban végzett felmérésből derült ki, hogy a falun lakóknak nincs kellő hozzáférésük a szakorvosi, illetve laboratóriumi vizsgálatokhoz, ennek hatására indították el a betegközvetítő szolgáltatást. Igény szerint azzal segítenek, amire szükség van. Előjegyeztetik az idős embereket szakorvoshoz, odaszállítják, elkísérik az egyedül élőket, segítenek szemüveg-készíttetésben, vérnyomásmérőt kölcsönöznek adott időszakra, és a naponta többszöri mérések adatait továbbítják szakorvosnak, a kiértékelést és a javaslatot visszajuttatják a pácienshez, legújabban pedig háznál végeznek EKG-vizsgálatot a zsebműszerrel. Tervezik a távmedicina még több szolgáltatásának bevezetését, hogy a lakosság számára minél szélesebb körben tegyék hozzáférhetővé azokat az egészségfelmérő eljárásokat, amelyek távolság, utazási nehézség, anyagi gondok miatt szinte elérhetetlenek.
A szolgáltatások háromszéki igénylői a gyulafehérvári egyházmegye sepsiszentgyörgyi Caritas-központjában kér­hetnek ilyen jellegű segítséget. A szolgáltatás révén nemcsak fáradság és költség takarítható meg, hanem növelhető a beteg biztonságérzete, csökkenthető kiszolgáltatottság érzése.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2012-02-22: Belföld - :

Hírsaláta

PÓTNÉPSZÁMLÁLÁS VAGY ADATKIEGÉSZÍ­TÉS? Kiderült, a tavaly október végi népszámlálás során nem sikerült megszámolni körülbelül egymillió lakost az országban, emiatt az Országos Statisztikai Intézet felvetette, hogy az adóbevallási ívek, az egyetemek, a katonai intézmények és a börtönök adatbázisai segítségével pótolják a hiányosságokat. Úgy gondolják, hogy elsősorban az adóhatóság adatbázisa lehetne hasznukra, hiszen egészen biztos, hogy Romániában élnek azok az emberek, akik tavaly októberben itt adóztak. (Népújság)
2012-02-22: Közélet - Hecser László:

Farsang a nappali központban

A megyei gyermekvédelmi igazgatóság fennhatósága alatt működő baróti nappali foglalkoztatási központ nyílt napot tartott pénteken. Az intézmény munkatársai a szülőknek és az érdeklődőknek beszámoltak az elmúlt év megvalósításairól, majd a gyermekek bemutatták farsangi öltözetüket, és a maguk készítette süteménnyel kínálták meg a vendégeket.