Az év fája Európában versenyen végéhez közeledik a szavazás, az utolsó hétre a szervezők az eredményeket elrejtették, így nem követhető pontosan, hogyan is áll a mi "játékosunk", Az év fája Romániában verseny győztese, a köpeci szil.
Az utolsó ismert eredmény szerint a köpeci famatuzsálem a második helyen állt, viszonylag megnyugtató előnnyel a harmadik helyezetthez képest, de elég nagy elmaradással az első, magyarországi hárs mögött. Szavazni február utolsó napjáig lehet a treeoftheyear.org címen, s ha már a romániai versenyszakaszban sikerült annyi támogatót toboroznunk a mi fánkhoz, hogy az utolsó napon lekörözzük vetélytársát, talán összejön ez most, az európai nagy futamban is. A szilnél egyébként vasárnap délben két órakor performansz-bemutatóval egybekötött faölelő délutánra várják az érdeklődőket. Közreműködik a köpeci Hangafa gyermek- és ifjúsági fúvószenekar, Pető Melinda (baróti Tanulók Háza) és Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész. A köpeci érdeklődők fél kettőkor gyülekeznek a falu központjában és a Hangafa fúvószenekar vezetésével vonulnak a szilfáig. A baróti érdeklődőknek 13.40 órakor a város központjából, az egykori Korona Szálló elől ingyenes autóbusz indul (visszaindulás 16 órakor).(vop–p.m.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.