Ebben az évben is jelentős támogatásokat nyújt a művelődési minisztérium Kovászna megyének, összesen 7,4 millió lejjel segíti 24 műemlék felújítását, és hozzájárul számos jelentős rendezvény költségeihez – mondta el Kelemen Hunor művelődési miniszter Sepsiszentgyörgyön.
A felújításra váró műemlék épületek közül felkerült a minisztérium finanszírozási listájára több templom, a sepsiszentgyörgyi Bazár, a volt Hungária Szálló, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a zágoni Mikes–Szentkereszty-kúria, az Ika vára, a Cserey-udvarház – sorolta a tárcavezető, aki hozzáfűzte: a pénz folyósításának feltétele, hogy idejében lebonyolítsák a közbeszerzési eljárást.
Az ez évre tervezett jelentős kulturális rendezvények közül a szaktárca hozzájárul a Reflex színházi fesztivál, a II. Székelyföldi Grafikai Biennále, a Kálvin-napok, a Kőrösi Csoma-napok megrendezéséhez, kisebb összeggel támogatja a Sepsiszentgyörgy ifjúsági főváros programot és a sepsiszentgyörgyi utcazene-fesztivált – közölte a miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.