Kosárlabda, B-osztályÚjabb vereség Medgyestől

2012. február 27., hétfő, Sport

Akárcsak az ősszel, a sepsiszentgyörgyi Vabova két megnyert mérkőzés után most is belebotlott a Medgyesi Gázmetán 2-be.

A másodosztályos férfi pontvadászat 8. fordulójában megrendezett találkozón 100–66-ra (19–17, 25–17, 30–19, 26–13) kapott ki a Váncsa Albert irányította alakulat. A szentgyörgyi csapat: Deák 23, Palkó Nagy 17, Fekete 11, Szávuj 11, Derzsi 4, Szép, Pleşa, Moaşa, Hengán.
Együttesünk szombaton, március 3-án 13 órától a Szabó Kati Sportcsarnokban látja vendégül a Brassói Ko­ronát.Tibodi Ferenc


KSE–Kolozsvári MC Sport 65–55 (18–13,14–16, 14–11, 19–15)
Szombaton a KSE női B-osztályos csapata a többszörös ifjúsági bajnok Kolozsvári MC Sportot fogadta, s a remek formában játszó kézdivásárhelyiek jól kezdték a találkozót, és már az első percekben átvették a vezetést, a mérkőzés irányítását. A nagyszünetig még "szoros" volt a párharc, ám a harmadik negyedtől a KSE fölpörgette a játékot, és magabiztosan megnyerte az összecsapást. Az alakulat két új szerzeménye – Daniela Cioacă és Ana Chirilă – ezúttal is remekül teljesített, és sokat segített fiatalabb csapattársain. A KSE: Lénárt 26, Debreczi 12, Demeter 8, Cioacă 7/6, Chirilă 6, Jakab 2, Do­mokos 4, Rendy, Csáki, Ká­szoni (edző: Luiza Voinea).
A céhes városbeli együttes a küzdelemsorozat következő for­dulójában Sepsi­szent­györgy­re látogat, ahol a helyi BBall 6 ellen lép pályára.(lénárt)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2012-02-27: Sport - :

BBall 6 Sepsi BC–Marosvásárhely 11–95 (5–26, 0–29, 4–23, 2–17) – Kosárlabda, A-osztály

Sepsiszentgyörgy, Szabó Ka­ti Sportcsarnok. Mintegy 100 néző. Vezette: Cosmin Prişca és Csender Andrada. BBall 6 Sep­si BC: Fazakas 4, Sonka 2, Kokovay, Kerekes, Kelemen 3/3–Székely 2, Szilágyi, Dézsi, Kölcze, Gergely, Szabó, Bacsó. Edző: Veres Attila.
2012-02-27: Sport - :

A meglepetések játéknapja (Bowling)

Három kisebb meglepetéssel rajtolt a háromszéki bowlingbajnokság tavaszi idénye, hiszen kikapott a Mikósokk, az Auto Bogyó és a Rablók.