Tartalmas, lelket pezsdítő családi napot tartottak szombaton a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő Képtárban: a gyermekeket délelőttől délutánig több, képzőművészethez kapcsolódó programmal foglalkoztatták, az apróságok után érkező szülőket pedig a képtár festészeti értékeit bemutató előadással búcsúztatták.
A rendezvény kezdeményezője, mozgatója Vinceffy Orsolya múzeumpedagógus, aki ugyan már több hasonló programot szervezett – havonta félezernél több gyermekkel foglalkozik a képtárban –, de ez volt az első egész napos tevékenység, mellyel festészethez, művészethez próbálták közelebb hozni az apróságokat, díjmentesen.
A Székely Nemzeti Múzeum több munkatársa bekapcsolódott az eseménysorba, zenész, fotográfus is melléjük állt. A program sikerességét bizonyítja, hogy mintegy kétszáz gyermek vett részt rajta, s az is, hogy kiderült, a télbe beleunt fiatalok valóban jól érezték magukat a képtárban, így a mostanihoz hasonló családi napot évszakonként megismétlik majd. Vinceffy Orsolya úgy véli, sikerült "színt, életet vinni a panteonba", megismerhették kiállításaikat, s a foglalkozásokkal – a nagyobbak vízen festéssel, a kisebbek képzőművészeti óriáskirakóval próbálkozhattak stb. – sikerélményben lehetett részük a gyermekeknek, s az is fontos, hogy mindez festészeti és fotográfiai remekművek környezetében történt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.