Performanszbemutatóval egybekötött faölelő délután szervezésévél kívánták tegnap felhívni az erdővidékiek figyelmét, hogy már csak néhány nap van hátra Az év fája Európában versenyből: összefogásra lesz szükség, hogy a köpeci szilnek esélye legyen megnyerni a kitüntető címet.
A szilt versenybe nevező Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület titkára, Demeter Zoltán szavazásra és szavazásra buzdítani kérte fel a falu határában egybegyűlteket, mondván, az első helytől meglehetősen leszakadva állnak a második helyen, így igen nagy hajrára lesz szükség, hogy ne csak az országban legyen az év fája a háromszáz esztendős famatuzsálem.
Kicsik és nagyok közt népszerűségnek örvendett a Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművész által a pumpaházi tó jegéből készített – és összefogás által őrlésre is késztethető – malom. Péter Alpár elmondta, azért készítette természetművészet eszközeivel ezt a malmot, mert ahol állunk, valaha hosszú időn keresztül a holnap kenyerének alapját, az új lisztet adó malom működött, így szimbolikusan az előttünk járó nemzedékek előtt is tiszteleghetünk.
Az eseményt színesítette a köpeci Hangafa gyermek- és ifjúsági fúvószenekar és a népdalokat éneklő baróti Pető Melinda fellépése.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.