A mezőgazdasági termelők adózási gondjainak megismerését célzó találkozót kezdeményezett a megyei mezőgazdasági igazgatóság és Édler András parlamenti képviselő. A konzultáción legalább ötven érdekelt jelent meg.
Másfél éve igyekeznek tisztázni a mezőgazdasági adórendszer, a termelők állammal szembeni kötelezettsége körüli bonyodalmakat, ezért fontos közvetlenül a gazdáktól tájékozódni a felmerült kérdésekről – fogalmazott Könczei Csaba, a mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Édler először a bérbe adott földek utáni jövedelem adózása körüli változásról számolt be: 2012-től az árenda utáni adót a bérlőnek kell fizetnie. Az új szerződések megkötésekor ezt figyelembe kell venni, a már meglévő szerződések esetében csatolni lehet a szükséges kiegészítéseket. A jövedelemadó továbbra is 16 százalék, az adóalapot a bruttó jövedelem 25 százalékkal csökkentett összege képezi. A változás szerint az adó összegét az árendát fizetőknek kell visszatartaniuk, majd a tárgyhónapot követő hó 25-éig kell befizetniük az államkasszába. Ugyanakkor év végén jelentést kell tenniük arról, melyik földtulajdonos után mennyi adót és mikor fizettek be.
Ha az árendát terményben fizetik, annak pénzbeli értékét – az adóalapot – a megyei önkormányzat által meghatározott átlagárak alapján szabják meg. Könczei elmondta, idén próbálták minimális szintre szorítani az átlagárakat, és felhívta a figyelmet: ezek nem szolgálhatnak pénzügyi ellenőrzések kiindulópontjaként!
Égető kérdésként került terítékre a visszamenőleg kirótt árenda utáni adók ügye. Édler tájékoztatott: a törvény értelmében a megszabott adót be kell fizetni, de a módszerrel ő sem ért egyet, mivel a földtulajdonosok nem könyvelők, adószakértők, nem várható el, hogy alaposan ismerjék a procedúrát. Keresik a megoldást – állította –, optimális megoldásnak azt tartaná, ha a 2007–2011-es időszakra megállapított adókat eltörölnék, ez azonban ellentmondana az uniós irányzatoknak.
Dálnoki gazdák képviseletében Beczássy Tatjána felvetette: sok gazdának nincs pénze arra, hogy visszamenőleg adót fizessen, mit tegyenek azok, akiknek a napokban lejárt a kivetett adó befizetési határideje? Édler kifejtette: akinek van pénze, fizesse be az adót, ha később sor kerülne az adóamnesztiára, visszaigényelheti az összeget.
A magánszemélyeknek (őstermelők), engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek, egyéni vállalkozóknak öntözőberendezések, melegházak használata esetén kell adózniuk mezőgazdasági jövedelem után. Ha azonban a terményt feldolgozónak adják el, a felvásárlónak kétszázalékos adót kell visszatartania – magyarázta Édler. Az említett termelői formák esetében a 100 ezer eurós pénzforgalmi határig eladási naplót kell vezetni. Elképzelhető változás, hogy ezen felül az átalányadó helyett kötelezővé válik az egyszerűsített könyvelés alapján való adózás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.