Szlovákiai Magyarok Kerekasztala: Diszkriminál a szlovák államfő

2012. február 28., kedd, Világfigyelő

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szerint Ivan Gasparovic köztársasági elnök nem képviseli Szlovákia minden polgárának érdekét, és megnyilvánulásaival sorozatosan másodrendű állampolgárokként kezeli a kisebbségek tagjait.

A kerekasztal az MTI-hez tegnap eljuttatott állásfoglalásában csalódását fejezte ki Gasparovicnak a Szlová­kiában élő kisebbségekkel kapcsolatos hozzáállása miatt: "Az államfő a magyar nyelvű helységnévtáblák listáját tartalmazó kormányrendelet elfogadásának elhalasztására tett erőfeszítéseivel és a halasztás konkrét indokolásával elfogult magatartást tanúsított" – olvasható a Szlovákiai Magya­rok Kerekasztalának közleményében. Ivan Gasparovic tavaly nem írta alá sem az államnyelvtörvény szigorát enyhítő, sem pedig a kisebbségi nyelvhasználati jogok érvényesítését célzó törvényeket. Az államnyelvtörvény módosítása során a köztársasági elnök az abban kiszabható pénzbírságok teljes és következetes alkalmazása mellett foglalt állást.
A szervezet szerint az államfő megkérdőjelezte a szlovákiai magyarok számát, amikor háromszázezerre "becsülte" a több mint félmilliós szlovákiai magyarságot, és a kisebbségek nyelveinek védelmét is alkotmányellenes törekvésként próbálta beállítani. Szlovákia jelenlegi köztársasági elnöke még akkor sem hagyná érvényesülni a kisebbségek nyelvét, ha abban az állampolgárok megegyeznének – olvasható az állásfoglalásban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2012-02-28: Közélet - :

Tűz Mikóújfaluban

Egy mikóújfalusi istállóban ütött ki tűz hétfőn, a sepsiszentgyörgyi tűzoltóság két csapata is a helyszínre sietett oltani.
2012-02-28: Világfigyelő - :

Megszavazták a második görög mentőcsomagot

Németországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) tegnap nagy többséggel megszavazta a második görög mentőprogram végrehajtásáról szóló pénzügyminisztériumi javaslatot. A voksolás előtt Angela Merkel kancellár hangsúlyozta: nincsen garancia a program sikerére, ugyanakkor Görögország esetleges kilépése az euróövezetből beláthatatlan kockázatokkal járna, az országnak ezért az euróövezetben kell maradnia, és végre kell hajtania az újabb csomaghoz kapcsolódó reformprogramot.