Visszakapja a Csipike Óvodának tavaly átadott tantermeit a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, és itt indítja az előkészítő osztályokat, az óvoda pedig új termekkel bővül, az udvaron lévő kazánházat alakítják át.
A sepsiszentgyörgyi iskolák közül egyelőre csak a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum jelezte az önkormányzatnak, hogy tanteremgondjai vannak, mindkét esetben megszületett a megoldás, szeptemberben négy-négy előkészítő osztályt indíthatnak.
A Mikes-iskola bentlakásában – éppúgy, mint a város többi hasonló létesítményében – bőven árad üres hely, egy emeleti részt tudnak átadni az induló osztályoknak – közölte Sztakics Éva alpolgármester, aki elmondta, két-két hálóból alakítanak ki egy-egy osztálytermet, az önkormányzat támogatja a kivitelezést, tanévkezdésre elkészülnek a munkálatokkal.
A Mikó visszakapja azt a három termet, amit tavaly akkor adtak át a Csipikének, amikor a Bánki Donát utcai óvodát oda költöztették (ennek helyére került a megyei vérközpont), a negyedik osztálytermet a földszinten rendezik be, a két kicsi tornaterem egyikében. Az alpolgármester hangsúlyozta, az önkormányzat fedezi a kazánház átalakításának költségeit, de az óvodára bízták, hogy olyan tervet készíttessen, amilyent jónak lát. A főépületből három csoport költözik majd ide, ezzel az óvoda és az iskola teremgondjai is megoldódnak – szögezte le Sztakics Éva.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.