Március 3-án, szombaton este hivatalosan is megnyílik az az egész éves rendezvénysorozat, amelynek neve Sepsiszentgyörgy, Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa.
Kora délután avatják a Lábas Házban az Erőforrás Központot – ez lesz a gyűjtőhelye a fiatalok ötleteinek –, hattól pedig civil kavalkádra kerül sor a Korzón (a színház előtt): kezdetnek mindjárt meglepetéssel rukkolnak elő a szervezők, utána többféle zene, tűztánc, néptánc, flamenco, hangszerkészítés és fotózás, buli is lesz. A résztvevőket – akár régi – fiatalkori fényképekkel várják, ezeket egy közös falra lehet felragasztani – ebből alakulna ki Sepsiszentgyörgy ifjúsági arca.
Nyolctól Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád polgármester üdvözli a kezdeményezést, majd rövid "házibuli" következik az Under Cover Band együttessel. Kilenctől kalapozó táncház és folkkocsma lesz a Bástya vendéglőben, fél tíztől a Crown Klubban a Friss FM és a Tein hozzájárulásával szerveznek mulatságot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.