A százesztendős székelyszáldobosi Kolumbán Andrást köszöntötték tegnap délután. Bandi bácsi – ahogy mindenki ismeri a faluban – egyszerű, de tartalmas életet élt, példázza ezt az is, annyi tisztelője óhajtotta jókívánságait átadni, hogy a művelődési ház kisterme is szűknek bizonyult.
Az önkormányzat nevében Balázsi Dénes polgármester adott át emléklapot, s kívánt még hosszú, boldog éveket. Kolumbán Sándor alpolgármester úgy fogalmazott, a faluközösségnek nagy kincs és büszkeség, hogy Bandi bácsihoz hasonló embernek lehet kortársa. Székely Miklós református lelkész szerint bár az ünnepeltet érték megpróbáltatások, de Istentől sosem szakadt el, igaz hittel élt szívében. Ezt példázza az is, hogy nejével hatvanhét esztendőt élt le hűségben, miközben három gyermeket nevelt, láthatta felcseperedni tíz unokáját, tizenhét dédunokáját, sőt, öt ükunokáját is ölében tarthatta. A családon kívül jókívánságát fejezte ki a református nőszövetség, a kórus zeneszámokkal kedveskedett, a kisiskolások pedig rövid műsorral készültek.(hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.