A sepsiszentgyörgyi Shoto Team Karate Klub sportolói remek eredménnyel, tíz éremmel fejezték be a hét végén Craiován megrendezett országos shotokanbajnokságot.
A Préda Csaba és Vass Hunor irányította gárda 12 sportolóval vett részt a megmérettetésen, amely szombaton a felnőttek viadalával indult. Itt Szász Szabolcs, valamint Vass Hunor (mindkettő a -75 kg-os súlycsoportban) lépett a tatamira, előbbi az 5. helyen végzett, utóbbi pedig három győztes meccs után a kategória aranyérmese, míg a -85 kg-os súlycsoportban Gal Radu a harmadik lett. A felnőttek után a 12–13 évesek következtek, s itt Veres Boglárka (-40 kg) megszerezte élete első aranyérmét, Molnár Petra (-50 kg) pedig ezüstérmet szerzett. Lichtfusz Adolf (-40 kg) és Jakabos Róbert (+55 kg) az elődöntőben kapott ki, ám töretlen harci szellemüknek köszönhetően egy-egy bronzéremmel zárták a versenyt. A kadettek (14–16 évesek) között aranyeső hullott, ugyanis a megyeszékhelyi klub mindhárom karatékája – Krizbai Csaba (-45 kg), Bogdan Alexe (-60 kg) és Veres László (-55 kg) – a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Az ifjúságiak (16–18 évesek) csatájában Zimmermann Roland (-60 kg) és Lengyel Norbert (-65 kg) elvesztette a döntőbe jutásért kiírt párharcot, vigaszágon pedig megnyerte a bronzmeccset. Az országos megmérettetésen 25 klub színeiben 244 sportoló vett részt. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.