Oltszemi kincskereső

Minden ásónyomra gyógyvíz
Kovács József falufelelőssel a jelen és a közeljövő gondjait boncolgattuk. A végkövetkeztetés lesújtó: a település gazdasági képessége minimális. Az oroszlánrészt a mezőgazdasági területek és az erdővagyon képezi. Iparról semmit, a kisiparról majdnem nem lehet beszélni. A helybeli malom is rég áll. A kiváló minőségű folyami homokot idegen cégek bányászták, pedig helybeliek is megtehetnék a település javára, ennek nem volna akadálya. Egy éve csiperkegomba-termesztő egység kezdte meg működését, az is valami. Keresi az oltszemi nép a fennmaradás felé tartó ösvényeket. Egyre nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség. A falu népes magyar anyanyelvű cigánysága számára jól jönne egy olyan cég, mely bevonná a kosár- és seprűkötés, a fehér csigolyából készülő nyári asztalok, karosszékek gyártásába, az Olt melletti mocsaras területeken e célra a csigolyafűz termesztését lehetne beindítani.
– A borvíz útja program révén megépített gyógykezelő központ reménységgel tölt el, esetleg néhány munkahelyre számíthatnak a helybeliek, s meglehet, hogy a természetes gyógytényezők valamelyes változást is hoznak majd a település életében – reménykedett a falufelelős. – Kilátásba helyezték, hogy felújítják a gyógykezelő felé vezető Malom utcát, s nekünk már az is öröm, hogy leaszfaltozzák.
– Szálláshelyeket kellene teremteni a gyógyfürdő mellé. Fodor István polgármester szeretné, ha szórakozási lehetőséget is nyújtana a hely, például sportjátékokra és lovassportra.
– Pénzt hozó lehetőség lehetne a helyiek számára, ha több oltszemi családi lakásban az idegenforgalmi követelményeknek megfelelő szálláshelyet lehetne kialakítani. Van ugyan egy panziója a Dimény Kft.-nek, s a Rozin család is lépett már ebben az irányban. A megyevezetés elképzelése szerint közös program alapján működtetnék az új kezelőbázisokat, szakorvosi felügyelet mellett folyna majd a gyógykezelés. Örömmel mondom, még be sem indult a gyógyfürdő, máris sokan érdeklődnek iránta. Gazdag lehet a föld mélye itt gyógyvízben és mofettagázban. Rátaláltam Széktorkában egy borvizes szivárgásra, amelyet rendszeresen felkerestek a vadak. Sósborvíz tör fel a földből. Ha felmelegedik az idő, betonkarikába fogjuk, csapra ütjük, hogy eggyel több, ivókúrára alkalmas gyógyvízcsorgó legyen.
– Milyen infrastruktúra szolgálná Oltszemen a kibontakozni látszó fürdőipart? – kérdeztük a polgármestertől.
– Oltszemet rácsatlakoztattuk Zalán ivóvízhálózatára – mondta. – Kiváló minőségű forrásvizet kap a falu, szabadeséssel. Sajnos, topográfiai akadályai vannak a kanálishálózat kialakításának. A keskeny nemzetközi út magasabb, mint a két oldalán sorakozó házsorok, s a szennyvíznek a főcsatornába való szivattyúzása túl költséges lenne. A megoldás családi vagy több család közös szennyvíztárolójának megépítése, amire van már műszaki elképzelés. Szóval a balneológiai ipar fejlődésének nincsenek, nem lesznek infrastrukturális akadályai.
Nem kis büszkeséggel emlegetik az olt­szemiek a szorgalmas Jánó családot, amely Oltszemre települt, s példája a tenni akarásnak, a szorgalomnak, gombatenyésztésbe kezdett, sikeresen. Ezért kopogtattunk Jánó Tiboréknál, érdeklődtünk a – tudomásunk szerint – megyénk egyedüli csiperketermelő egysége felől. 2003-ban telepedtek Oltszemre két fiúgyermekkel, keresve-kutatva azt a lehetőséget, ami a rendszerváltozás második évtizedének elején úgy tűnt, hogy munka árán sikerrel kecsegtet. Nos, számukra a kincskeresés sikerrel járt.
– A Naskalat alatt laktunk, Jávárdi szádánál, a Nagyhagymás tövében – kezdte rövid családi históriáját Jánó Tibor. – Nemzetközi szállítási céget alapítottam. Nem volt könnyű a kezdet. Ráduly Csabával társultunk, közösen próbáljuk vinni a mindennapi gondokat. Norbert és Róbert fiam még iskolába jár, számukra szeretnénk biztosabb jövőt kovácsolni. A nagyobbikat érdekli a jövedelemmel kecsegtető gombatermesztés. Kétszáz juh tulajdonosai vagyunk, ezek a megélhetés alapjai.
– Hogyan született meg a csiperketermesztés gondolata?
– Gyergyóban él egy termesztő, akit meglátogattunk, és megkértük, hogy árulja el nekünk annak csínját-bínját. Hajlott rá. Megvettük helyben egy régi vágóhíd épületét, oda rendeztük be a gombászatot, ami befektetést követelt: kazánház és kazán kellett, ki kellett építeni egy ventilátorrendszert, polcokat a komposztos-tőzeges zsákok számára. Megtanultuk. A komposztot Gyergyóból, a földes tőzeget Csicsóból szállítjuk, a melegítéshez jócskán kell tűzifa. Most már megy a termesztés. A piaccal nincsen gondunk, a gombát a szentgyörgyi nagykereskedésekben – Billa, Bem-Balog stb. – értékesítjük. Munkát, odafigyelést igényel, állandóan irányítani kell a hőmérsékletet. S mert én is oltszemi lettem, megvan bennem a készség, hogy segítsek ezen a településen. Az emberek szorgalmasak, de anyagi alapok nélkül nincs siker. Helyben kell megélhetést teremteni, ami nem könnyű. Oltszem élni akar. Élnie és küzdenie kell, kötelessége az utódokkal szemben.
Intő emlék az utódoknak
Oltszemen kincs a gyermek, bár értesüléseink szerint, ha a romákat is beleszámítjuk, akkor sincs demográfiai robbanás. A Makkai püspök és író nevét viselő elemi iskolában népes óvodai csoport és két összevont osztály működik – tájékoztatott Dimény Éva egységfelelős tanítónő. Kollégája Dancs Gyöngyvér és Máthé Imola óvónő. Harminckilenc az iskolások száma, és huszonhat gyermek jár óvodába. Itt nem kell tartani attól, hogy a város közelsége elvonja a tanulókat, mert eddig egy szülő sem jelentette be, hogy a városba vagy a bodoki központi iskolába szeretné vinni gyermekét. Úgy érzékeltük, összeforrott kis pedagóguscsoport te­vékenykedik, s a gyermekek jól érzik magukat az iskolában. Mindenütt kezük munkájával díszített-ékített pannókra bukkantunk, virágok teszik otthonosabbá a folyosót-osztálytermeket. Makkai püspök emlékét és szellemiségét méltó módon ápolják, különösen az iskolán kívüli tevékenységek és sátoros ünnepek alkalmával, hiszen Oltszem zömében kálvinista település, Makkai püspök példája pedig örök jóra intő. Külön megszervezték a Makkai Sándor Napok ünnepségsorozatot. Az iskola egyfajta műhely is, mert Dimény Éva tanítónő éppen a település történelmi helyneveinek gyűjtését végzi Oltszem monográfiája számára.
– Én a Háromszék újságból tudtam meg, hogy ezt az iskolát a hideghullám idején a központi iskola igazgatójának parancsára két napra bezárták – jegyezte meg rosszallóan Fodor István polgármester. – Erre ugyanis nem volt szükség, mert a szülők nem panaszkodtak, hogy fáznak a gyerekek, s a csúcsértékre beállított fűtéssel a 21 Celsius-fokot lehetett volna biztosítani. Hatástanulmányt készíttettem az iskolaépület belső hőgazdálkodásáról, annak ajánlatai alapján, ha indokolt lesz, pályázhatunk majd az épület szigetelésére, és javasoltam az igazgatónak, tegye tanulmány tárgyává, hogy mennyivel lenne olcsóbb az ilyen típusú épület fűtése fával.
Ezt a gyermeksereget öleli karjaiba a helybeli félezer lelket számláló református egyházközség. A fokozatosan kiöregedő közösségnek tizenhat éve lelkipásztora tiszteletes Egyed Sándor, aki elmondta: az anyagi nehézségekkel küzdő gyülekezet küzd egyházközségének fenntartásáért. Kevés földterülettel rendelkeznek, tehát anyagiakban nem bővelkednek, az egyházi erdő csak az épületek fűtésére és az erdőgazdálkodással járó hivatalos kiadások fedezésére elég. Mégis ez évi tervükben szerepel a Petőfi Sándor nevét viselő, egyházi tulajdonba visszaszerzett kultúrotthon korszerűsítése, kézmosóval, illemhellyel való bővítése.
– Közmegelégedés övezi a családi házaknál megszervezett csoportos bibliaórákat – mondta a tiszteletes –, készülünk március 15-e méltó megünneplésére, s ha kissé felmelegedik az idő, megtartjuk az egyetemes imahetet is.
Majdani idegenforgalom
Lehet-e turisztikai érték egy régészeti rezerváció? Az Olt bal partja fölött emelkedik a Bodoki-havasok elődombjaként egy erdős oldalú, kopasz tetejű hegy. A domb tetejét keskeny földnyak köti össze a Kéncsás várához vezető gerinccel: Leánykavár a neve. Szőcs István Selyemsárhajó című könyvében olvastuk (Bukarest, 1979), hogy a leány- és tündérvár elnevezés nagyon régi korszakra vezet vissza. Ki is derült, hogy a Leánykavár nem is vár, hanem egy régi erődített település.
Mit tud, mit tudhat a helybeli szájhagyomány egy ilyen sok ezer éves helyről? – vetődik fel a kérdés. Leánykavár mondáját néhai László Ferenc bátyánktól jegyeztük le.
– Kéncsás vára és Herecz urainak igen szép leányaik voltak. Féltették is őket erősen az idegen emberektől, rejtegették. Ezek a leányok mind ott éltek fenn, a Leánykavárban, s innen maradt fenn a neve a mai napig is. Akkor könnyebb volt a járás Kéncsás és a Leánykavár között. Szép sima út, a Hintó útja kötötte össze ezeket. Ma is megvan, csak beciheresedett, elmosta a víz, de mi tudjuk, hol húzódik. Herecz vára közelebb volt, onnan a várurak alagutat fúrattak a rabokkal, azon jártak, sétáltak át a lányok Leányka várába. Az mindig be volt zárva, a lányokhoz bejutni senkinek sem lehetett. Ott haladt el az alagút Széptorka alatt, a mai Sósborvíz közelében.
A Leánykavár tetején lévő sáncokban szanaszét hever sok-sok cserépedény-töredék a felszínen. Az első ásatásokat László Ferenc sepsiszentgyörgyi régész végezte 1910 őszén. Az első világháború előtt Rápolti Mózes uzoni körjegyző is kutatott itt, kőbaltát, állatokat és embereket ábrázoló agyagszobrokat, kőből készült orsónehezékeket adott át a Székely Nemzeti Múzeumnak. 1947 nyarán dr. Székely Zoltán is átkutatta a Leánykavár tetejét. Ekkor került napvilágra egy 1,6 m széles és sár felhasználásával kőből rakott alacsony fal, melyet már akkor 40 cm vastagságú talajréteg borított. A fal mellől lencse- és szalagdíszes, kézzel készített, durva iszapolású cserépedények kerültek napvilágra. "A rétegződés alapján meg lehet állapítani, hogy az őskori településen az emberi élet egészen a római uralom idejéig tartott" – írta jelentésében. A turistaösvény közelében lévő Leánykavár lábánál a közeljövőben jelzőtáblának kellene mutatnia, hogy itt a vidék egyik legjelentősebb őskori települése.